CIKKEK

Daganatos betegeknek a Simonton-féle pszichoterápiás módszerről

Számomra a pszichológia egyik kihagyhatatlan ajándéka és üzenete, hogy elénk tár egy nagy igazságot: a negatív gondolatok megbetegítik az ember testét-lelkét! Bár a gyógyító munka egy team-en alapul, és megkerülhetetlen a mai korszerű orvosi beavatkozások és irányelvek betartása, mégis érdemes szerintem arról többet beszélni és írni, hogy a lelkünkkel szintén foglalkoznunk kell! Bár a köztudatból még hiányzik az a bizonyosság, hogy a pszichológia képes az ember gyógyulási folyamatait támogatni, annál inkább fontosnak tartom a tapasztataimat röviden közreadni.

Pszichológusként sok örömet és szeretetet lelek abban, amikor valaki a fizikai betegsége miatt kér tőlem segítséget (a megfelelő szakorvosok felkeresése mellett). Úgy érzem, hogy ilyenkor jobban találkozik az ember az emberrel, mint kliens a szakemberrel, és mindez számomra is egy csodálatos érzés.

Munkám során számos ismétlődő üzenetet véltem már eddig felfedezni. Talán a legáltalánosabb, hogy a változás, a változtatások szükségessége elodázhatatlan. Természetesen mindez eleinte kétséges, és megkérdőjelezett, főleg lelki szinten. Az szintén elmondható, hogy a betegségek általában nem egy okkal bírnak, hanem - sajnos - több oldal eredője a kapott kép. Gondolok itt az életmódra, a táplálkozásra, a genetikára, a stresszre, az önbizalmi problémákra, és az adott családi légkörre. Nehéz tehát eligazodni, és főleg egy súlyos betegségben a megfelelő útra rálépni. Idővel azonban sokakban felszínre tör az a tudat, hogy a helyzettel mégis csak akar valamit kezdeni. Jobb esetben ilyenkor kerülök kapcsolatba a betegekkel, ámbár soha nincs késő változni és változtatni!

Számtalanszor tapasztalom, hogy mennyire igaz az a kijelentés, amit már az első bekezdésben kiemeltem: a negatív gondolatokkal foglalkoznunk kell! Aki ezt mélyen el meri fogadni, hatalmasat lép a gyógyulása irányába. Melyek is a negatív érzéseink? Többek között ide tartozik a harag, az irigység, a gyűlölet, a megkeseredettség, a düh, a ki nem mondott fájdalom, az elakadt gyász érzései, a traumatikus veszteségek, az önvádlás, a tartós örömtelenség, a félelmekkel teli mindennapok, az időben elhúzódó stressz, az élet ürességének érzése, és a megbocsátásra való képtelenség. Mivel maga a betegség, a műtétek, és az utókezelések is „súlyos” negatív gondolatokkal járhatnak együtt, így e téren szintén szükséges valamifajta alternatíva kidolgozása. Értem ezalatt az érzések kibeszélését, a tények elfogadását, ugyanakkor az erőtartalékok mozgósítását, az önbizalom megtalálását, és a gyógyulás érdekében minden létező eszköz „bevetését”.

A felépülés belső motivációja mellett pszichológusi segítséggel, és ha szükséges, akkor a család bevonásával lehet az elengedésig, a lezárásig, valamint a megbocsátásig eljutni. Nem könnyű munka a változtatás, de a lelki fejlődést sohasem adják ingyen! Főleg azoknak megoldhatatlannak tűnő probléma ez, akik egészségesen sem tudták megtalálni a megelégedettségüket és a lelki békéjüket - így betegen még nehezebb feladat előtt állnak. Pszichológusi segítség kérésével viszont el lehet odáig jutni, hogy a negatív gondolatok „kézbe kerüljenek”, és elinduljon a kliens azok oldásán keresztül egy élhetőbb élet felé. Persze ezen az úton sok realitást el kell „fájnia”, de a „kép” csak így válhat életszagúvá és valódivá. Hagyni érdemes a dolgokat megtörténni!

Jelen rövid cikkemben három momentumra hívnám még fel a figyelmet. Az első az őszinteség. Először odáig célszerű az életben eljutni, hogy rendelkezzen mindenki egy „darab” felnőtt, baráti kapcsolattal. Merje ott felvállalni magát, és merje teljesen önmagát adni. Ha ez megvan, és tudatosan ápolva van ez a kapcsolat, akkor az ott adott és kapott szeretet más irányokba szintén ki fog áradni. A szeretet bátorrá teszi az embert, ugyanakkor lazábbá és megengedőbbé is. Idővel ez az út vezet azután oda, hogy mer már az illető a „maradék” kapcsolataiban is őszinte lenni, és mer egyes sértéseken, a múlton, a veszteségeken, vagy bármilyen egyéb akadályon túllépni. Az üresség és más „kigyűrt” érzések tehát integrálódnak, és a veszteségek egyéni fejlődés által korrigálódnak. A rákot egyébként szabad szimbolikusan elfojtott tűznek (Bernie S. Siegel), vagy el nem sírt könnynek (Fritz Zorn) tekinteni.

Második gondolatom az élet értelmével kapcsolatos. Azt tapasztalom, hogy hatalmas erő rejlik abban, ha mer valaki új nevezőre jutni az életével kapcsolatosan. A betegség tekinthető egy figyelmeztetésnek, hogy valami hiányzik, vagy esetleg valaki valahol leragadt és nem önmaga. Fontos ezért, hogy újból deklarálttá váljanak az életcélok, és hogy ezáltal legyen valakinek miért és kikért felkelnie a betegágyból. Azt gondolom, hogy ezzel párhuzamosan a spiritualitás valamilyen formájára szintén minden betegnek szüksége van. Az ima, a hit olyan erőket tud az emberben mozgósítani, ami önmagán túlra mutat, és szellemi szinten gyógyítja az egyént. A nagy kérdőjelek helyett érdemes az imádságot egy egyszerű, őszinte beszélgetésként megélni Istennel.

Harmadik gondolatom egy rajzolós feladatról szól. Carl Simonton nevéhez fűződik az a módszer, amelyet daganatos betegek kezelésére dolgozott ki1. A technika relaxáción és a képzelet erején alapul. Simonton ezt a módszert különösen akkor látta reménytelinek, ha előzetesen a daganatszövet – az orvosi kezelések segítségével – már nagymértékben lecsökkent. Még mielőtt elkezdődik az ilyesfajta pszichoterápia, az első és legfontosabb lépés annak tisztázása, hogy ki, miben hisz, illetve mennyire akar élni? Ha ki tudjuk már azt őszintén mondani, hogy „Így nem tudok tovább élni!”, akkor meg tudjuk a hogyanokat találni! Gyakorlatban – nagyon röviden – úgy néz ki ezen módszer, hogy a páciensnek jelképes formában el kell képzelnie, majd le kell rajzolnia azt, ahogyan az immunsejtjei legyőzik, ártalmatlanná teszik, és a szervezetéből eltávolítják a daganatos sejteket. Fontos, hogy a betegek a ráksejteket gyengének és szétszórtnak, a fehérvérsejteket viszont erősnek, agresszívnak és számbeli fölényben lévőnek lássák. A komplex gyakorlat végén a beteg egészségesnek, és olyannak látja magát, mint aki elérte élete céljait. Simonton a rajzolás mellett a jövőkép, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a megfelelő testi erőnlét, valamint a stressz és az elfojtott érzelmek káros befolyására is figyelmeztetett. Szembesítette a pácienseit a problémáikkal és a betegséget okozó viselkedésükkel. Minden fáradozása arra irányult, hogy a betegek újra irányítói legyenek a saját életüknek.

Megjegyzés. Saját pozitív tapasztalatom az erről a módszerről, hogy könnyen megérthető és kedvelt. Általa a belső képek „megfoghatóvá” válnak, és így valójában erősödni tud az élet feletti kontroll érzése. Nemcsak daganatos betegeknek tudom ezt ajánlani, hanem az arra nyitott, más szervi bajban szenvedőknek is. Ne csodaként tekintsünk a gyakorlatra, hanem egyfajta belső kommunikációként fogjuk fel.

Előző gondolataim lezárásaként meg szeretném jegyezni, hogy sohasem a technika az, amely valójában segít, hanem a bizalmi kapcsolat két ember között. Ahogyan persze a betegségek nem egy okkal bírnak, így többnyire a felépülés sem egy tényezős. Amit lehet tehát, meg kell magunkért ösztönösen és értelemmel egyaránt tennünk! Elakadás belátása esetén pedig tovább kell keresgélnünk, és szakszerű támogatáshoz folyamodnunk!

A betegségek mechanikusan szintén „segítik” az embert abban, hogy fokozódjon a nyitottsága. Számos daganatos beteg megtapasztalta például a reflexológia (talpmasszázs), vagy éppen a korszerű diétás elvek pozitív hasznát. A kevesebb hús (az is csupán hal és szárnyas /pároltan/), a finomított szénhidrátok és cukrok drasztikus kerülése, a több nyers zöldség, a megfelelő mennyiségű folyadék és C-vitamin bevitele, a teljes kiőrlésű gabona fogyasztása, a napi testmozgás, és a legalább 8 óra alvás egyaránt segíthetik a szervezet megküzdését a betegséggel. A testet ki kell szolgálni! Pszichológusi támogatással pedig oldhatóvá válnak a negatív gondolatok és a jövőkép-nélküliség. Egyre több irányba kiterjedhetnek így az elfogadás és a tanulás folyamatai. Segítséggel könnyebb növekedni a jelen örömeinek megtalálásában, a lazítás elsajátításában, és az élet élvezetében is. Mindezek mellett - egy bizalmi légkörben - úgy lehet a múltat lezárni, hogy annak tanúságait és pozitív emlékeit magunkkal vihetjük. Ráadásként, amikor elhatározza valaki, hogy ezentúl megpróbál szeretettel és őszintén élni, akkor már nemcsak másoknak tesz jót (még ha ez a feszültséget átmenetileg meg is növeli), hanem önmagát építi, önmagát gyógyítja. Tulajdonképpen ez a kulcsa a gyógyulásnak! Mindezt úgy is megközelíthetem, hogy betegen szintúgy megtanulhatom tenni a dolgom. Ehhez viszont számos szituációt el kell engednem, és helyette a megküzdést, a szeretetteljes szavakat, az őszinteséget, és az adás-elfogadás örömét választanom.

Megjegyzés. Az egyik kedves, gyógyult kliensem a következőket fűzte hozzá a leírtakhoz: „A negatív gondolatok, a stressz, a rosszul, vagy egyáltalán fel nem oldott szorongás és önvád - idővel - önutálatba, ’tudatalatti öngyilkosságba’ fordul, s szinte magunk vesszük rá a testünket, hogy pusztítsa önmagát. Ha szakember segítségével rálelünk a tudatalattinkba befészkelődött igazi okra, s készek vagyunk ezzel szembenézni, akkor nagyobb az esély a gyógyulásra. Abban pedig tökéletesen igazat adok, hogy az újfajta helyzetben új életcélok kitűzése, valamint a hit és a szeretet segíthet leginkább a gyógyulás felé."

Összességében az előző felsorolás - természetesen - nem tekinthetők csodás életelixírnek, hiszen mindenkinek magának kell a sorsát megélnie. Ezért is tartom lényegesnek a személyes hitig való eljutást, és a szeretetre való teljes ráhagyatkozást!

Zárásként azt a gondolatomat adnám közre, amit az egyik kliensem tanított nekem: „Ha már tudsz szívből nevetni, akkor gyógyulsz!”. Legyen hát így!



1 Simonton, O.C., Matthews-Simonton, S., Creighton, J.L. (1991): A gyógyító képzelet. Egészségforrás Kiadó, Budapest (Az eredeti könyv kiadási éve 1978.) vissza

There is only one corner of the univers you can be certain of improving, and thats your own self. -Aldous Huxley