CIKKEK

A pánikbetegségből való gyógyulási útjai

Az emberek mindennapi szemléletében, ha valakinek mellkasi fájdalmai vannak, vagy légszomja, szédül, esetleg heves szívremegést észlel, akkor azonnal orvoshoz fordul. Még intenzívebb a fizikai tünetekre való reagálásunk, ha valaki a környezetünkben szívinfarktuson, agyvérzésen, vagy sztrókon esett át. Természetesen az orvos felkeresése szükséges és megkerülhetetlenül fontos! (Sem az internet, sem az otthoni „szakkönyvek” nem elégségesek!) Egyes esetekben azonban az orvosi vizsgálatok semmilyen organikus okot nem tudnak kimutatni. Sajnos, számos ilyen szituációban viszont a pánikbetegség, mint szó, meg sem említődik (a házi orvosi, a kardiológiai, és az egyéb szakrendeléseken). A betegek egy része ezért bizonytalan, valamint tanácstalan marad, ugyanakkor – akaratlanul is a tünetek és a félelmek miatt – kezd beszűkülni az életterük. Először néhányan nyugtató teákkal, homeopátiás szerekkel, és gyógynövényekkel próbálkoznak, mások hamarabb jutnak el a gyógyszerekig. Újabb betegcsoport pedig csak sok év halogatása után keres fel egy pszichológust, és lehet, hogy ekkor is más ok pl. gyász, vagy gyermeknevelési probléma miatt. Jelen rövid, gondolatébresztő cikkemmel azoknak szeretnék felvilágosítást és mankót adni, akik különösebb organikus (szervi) ok nélkül, a már korábban említett tünetekkel élnek. Közülük is főként azoknak, és azok környezetének írtam le a gondolataimat, akik a gyógyulás útjára szeretnének lépni, illetve meg akarják érteni a családtagjuk viselkedését. Sokszor ugyanis a betegség bagatellizálva, szégyellve, vagy értetlenül fogadva van, miközben pedig – sajnos – a félelmetesnek megélt tünetek komolyan gyengítik és szűkítik a páciens életvezetését.

Kezdjük a legelején! A pánikbetegség a szorongásos zavarok közé besorolt kór. Melyek a tünetei? A pánikzavar hirtelen kialakuló, erős aggodalommal, vagy küszöbön álló katasztrófaérzéssel járó állapot. Lényege a kiszámíthatatlan, időnként előtörő, elemi erejű, intenzív félelem, amely testi tünetekkel jár együtt. Ilyen például a légszomj, fuldoklás (torokgombóc-érzése), szédülés, hasi görcsök, mellkasi fájdalom, émelygés, hőhullámok, szapora szívverés, hidegrázás, remegés, izzadás, érzéketlenség, és a zsibbadás. A testi tünetek mellett negatív gondolatok is jellemzőek a pánikzavarra: halálfélelem, megőrüléstől való félelem, menekülési vágy, félelem a kontrollvesztéstől, bizonytalanságérzés, és katasztrófikus végkövetkeztetések. Pánikzavarról akkor beszélhetünk, ha az előbb vázolt tünetek közül több (legalább 4) jelen van1. A pánikroham általában percek alatt alakul ki, és van, amely fél óra alatt elmúlik, s van olyan, amely órákig, napokig tart. Egyeseknél ez a félelmetesnek megélt állapot – sajnos – a vérnyomás kiugrását, majd magasabb értéken való fixálódását is eredményezheti. Kezelés nélkül a kór organikus elváltozásokat és pszichiátriai következményeket vonhat maga után2. Általában a pánikroham tüneteinek elmúlta után kimerültség, és fáradtság érezhető. Ez a fajta szorongásos betegség gyakran jár együtt más pszichés problémákkal:

Az első roham általában egy jelentősen felfokozott, szorongató stresszhelyzetben váltódik ki. Végeredményben a szorongás testi tünetei váltják ki a vészreakciót. Az illető megijed a vegetatív testi élményeitől, és hibásan félreértelmezi azokat – súlyos fizikai, vagy mentális katasztrófa előidézőjét látja bennük. Erre példa, amikor valaki a heves szívdobogásából, mellkasi fájdalmából, vagy zsibbadásából arra a következtetésre jut, hogy szívinfarktuson fog átesni. Újabb kiragadott példa, amikor a páciens egy kisebb légszomjából azt szűri le, hogy meg fog fulladni. Mások pedig – tévesen – pl. a megőrülés nyilvánvaló jeleit vélik a tüneteikben „felfedezni”.

Az első roham után – a nem létező veszélyek ellenére – kialakulhat egy tartós félelem a következő pániktól, ami viszont a vegetatív tünetek további fokozódását fogja maga után vonni. Az alaplégzés például megnövekedhet, ami „melegágya” a következő rohamnak. Pánikot az olyan gondolatok szintén kiprovokálhatnak, hogy „Most nem érzek semmi rosszat, de mi lenne, ha mégis elkezdenék izzadni és fulladni?”. A gondolatok mellett – sajnos – a negatív fantáziák pl. a korábbi rosszullétek felidézése ugyancsak beindíthatják a zavart. A türelmetlenség, a harag, a düh, az undor, a nemi és egyéb izgalmak szintén befolyásoló erővel hathatnak, ahogyan a túlzott kávéfogyasztás, az agyonhajszoltság, az étkezés kihagyása miatti vércukorszint csökkenés, az ülésből való hirtelen felállás miatti szédülés, a menstruáció előtti hormonális változások hatására létrejövő testi élmények félreértelmezése.

Az újabb pánikroham miatti tartós félelem kialakulásával párhuzamosan megerősödhetnek közben az elkerülő és biztonságkereső magatartások („túlóvások”) is. Idővel tehát az ördögi kör állandósulhat, és a pszichológusi segítség kérése nyilvánvalóvá kell, hogy váljon.

Melyek a pánikbetegség főbb terápiás lehetőségei?
Nagyvonalakban is nehéz erre rövid választ adni, mert egyes pánikbetegek nem hajlandóak gyógyszert szedni, mások pedig a pszichológust (a pszichoterápiát, az esetleges pszichés okokat és összefüggéseket) utasítják el. A válasz múlhat az informáltságon, és a felkeresett szakember gondolkodás módján is. Tekintheti valaki éppúgy elégségesnek a gyógyszeres kezelést, mint más a pszichoterápiát. Azt gondolom, hogy fokozottabb tünetek esetén mindenféleképpen szükség van a pszichiáter és a pszichológus együttműködésére. Súlyosabb pánikzavar esetén szorongásoldók és antidepresszánsok kombinációjával indulhat el a terápia gyógyszeres része, amelynek a beállítása pszichiáteri szakorvosi feladat. A gyógyszeres kezelések a tünetek megszüntetését tűzik ki célul, ugyanakkor egyfajta kézzel fogható biztonságot is adnak („orvos tablettába zárva”). A pszichés okok feltérképezése, értelmezése, elfogadása, bizonyos készségek átadása, életstílus, célok és szerepek tisztázása viszont – többek között – pszichológusi feladat.

Fontos azért azt újból kihangsúlyoznom, hogy egy pánikbeteg kezelése csak akkor indulhat el, ha az orvosi vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a tünetek nem szervi eredetűek!

A pánikbetegség pszichoterápiája minden esetben egyénre szabott. Mégis azt gondolom, hogy hasznos pár olyan pontot megemlítenem, amelyek tudnak, tudtak már számos kliensemnek segíteni:

A pánikbetegséggel járó félelmeket érdemes úgy felfogni – a katasztrófizálás helyett –, mint egy hibás életvezetés vészjelét6. Át kell azt mindenkinek önmagában gondolnia, hogy mivel elégedett, és mivel nem az életével kapcsolatosan? Mennyire tudja az őt ért méltánytalanságokat és méltányosságokat kifejezni, azaz mennyire nyílt és őszinte? Mindezek mellett azt szintén fontos meglátni, hogy mik a céljai, merre akar haladni, hogyan képzeli el a jövőjét, és eddig mit tett érte? Minden betegségnek van különben egy üzenete, amit közölni akar, amire fel akarja a figyelmet hívni. Ahhoz viszont, hogy ezt meghallhassuk, szükségünk van az önmagunkkal való szembenézésre. Szükségünk van arra is, hogy több minőségi időt, és figyelmet szánjuk az életünkre! Meg kell még tanulnunk a szükségleteinket meglátni, ugyanakkor megtalálni annak a módját, hogy azokat önállóan, vagy másokkal együtt kielégítsük. Érdemes ehhez a mások felé érzett irreális elvárásainkat leépíteni, és elfogadni, hogy elsősorban önmagunkra számíthatunk!

A félelmek általában egy mélyebben futó érzést fednek el. Ilyen lehet például a magány, a tehetetlenség, vagy éppen a túlterheltség („robot-üzemmód”). A tartós félelemben élők előtt tehát az a feladat áll, hogy rá merjenek a mögöttes tartalmakra látni, és újfajta értelmet keressenek az életüknek – a félelmek helyett! Amennyiben pedig valaki eljut a belátásig, akkor szakszerű, pszichológusi segítséget szükséges igénybe vennie.

A pánikbetegség érzése a kiszolgáltatottsággal (elvetettség érzésével) is együtt jár. A sodródás mögé nézve hasznos azt a kérdést feltenni, hogy a páciens milyen kudarcot nem mer meglátni? Mit nem mer pl. a döntések halogatásával megélni? A szorongás tehát „megvédi” az egyént valamilyen kellemetlen dologgal való szembesüléstől. Szükséges ezért – idővel – az egyéni felelősséget a másokétól különállóan kezelni, és vállalni a saját boldogságért-boldogtalanságért a személyes felelősséget! Sok esetekben rá lehet arra az esetleges „értelemre” is látni, hogy nem a pánikbetegség által akar-e valakit az illető magától távol tartani?

A félelmekkel kapcsolatosan meg szeretném még azt jegyezni, hogy ellent lehet „nekik” mondani! Szabad azt hangosan és erővel kimondani, hogy „Stop!”, vagy azt, hogy „Elég!”. Miközben valaki ezt teszi, önmagát is erősíti. Fontos, hogy az egész gyógyulás során jót várjunk – kliensként, hozzátartozóként, és pszichológusként –, és higgyünk a javulásban!

Mivel a pánikbetegség a szorongásos zavarok közé van sorolva, így újabb szempontként ajánlom még a konfrontáció, azaz a nyílt szembeállás képességét újragondolni! „Mennyire tudom szabadon adni önmagam? Ki előtt igen, és ki előtt nem? Mennyi feszültséget jelent nekem az esetleges kétarcúságom?” A folyamatos „nyelés és fuldoklás” helyett tehát az őszinteség, valamint a megbocsátás és az elengedés mellett szükséges – a gyógyulás érdekében – dönteni. (A szorongás különben nem más, mint szembesülés a nemlétezés lehetőségével.)

A pánikbetegség terápiájának a célja – minden esetben – a tünetek feletti kontroll kialakítása, azaz hogy a páciens képes legyen segíteni önmagán. Bizonyos mértékű szorongással természetesen mindenkinek szembe kell néznie, ki kell azt bírnia, de a tünetek feletti kontroll elsajátítása lehetséges alternatíva! Pszichoterápiával, és ha szükséges, akkor gyógyszerek megtámogatásával ez a betegség leküzdhető - pontosabban olyan új életmód és felfogás alakítható ki, amely élhetőbb, nyugodtabb, és több elégedettséget tud a kliensnek adni! Ehhez a többszintű változtatások és döntések elkerülhetetlenek! Fel kell még készülni az elhúzódó gyógyulási fázisra, és mindenben támogatni kell a klienst abban, hogy megtalálja-elfogadja a saját életéért érzett felelősséget és boldogságot! Ez az út olyan új felismeréséket és bölcsességet is rejt, amelyen keresztül megérthető, sőt elfogadható, hogy a testi-lelki működések összefonódva hatnak egymásra.



1 DSM-IV diagnosztikai kritériumai (1997), Animula Egyesület, Budapest, 167-168. o. vissza

2 Ágoston Gabriella (1996): A pánik betegség - vissza

3 Szőnyi G., Füredi J. (2000): A pszichoterápia tankönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 317.o. vissza

4 C. Brasch, I-M. Richberg (2001): Derült égből pánikroham. Magyar Könyvklub, Budapest.154.o. vissza

5 Fóris N., Kopp M. (1997): A pánik szindróma kognitív viselkedésterápiája - vissza

6 C. Brasch, I-M. Richberg (2001): Derült égből pánikroham. Magyar Könyvklub, Budapest.171.o. vissza

There is only one corner of the univers you can be certain of improving, and thats your own self. -Aldous Huxley