CIKKEK

Párterápiás „tánclépések”

parter1

„Elméletileg” az emberek azért házasodnának, és vállalnának gyermekeket, hogy az örömük növekedjen (Virgina Satir)! A legtöbbször ez meg is valósul, de idővel – számos esetben – az öröm „olaja” nincs pótolva, és így a kapcsolat „elfárad”, kiüresedik.

Mivel sokan felismerték már azt, hogy a válás önmagában nem boldogít – sőt, akarnak még magukért tenni, de nem tudják hogyan – ezért keresnek fel egy családterapeutát. Azt tapasztalom, hogy ez az egyik leghatékonyabb módja a családi konfliktusok feloldásának! Nem mindig könnyű műfaj – semelyik székben sem – de dinamikus és hathatós!

Ha a házasságot egy tánchoz hasonlítom, akkor a párterápia egy olyan tánciskola, amely segít megtalálni a közös ritmust és lépéseket. Persze nincs két egyforma tánc, nincsenek sablonszerű „dallamok”. Mégis megvannak azok a „fogások”, amelyek mentén el lehet kezdeni „lépegetni”. Most ezekből fogok pár „ütemet” közreadni!

A következőkben olyan kérdéseket írok le, amelyek a házaspárokkal folytatott munkámban sokszor előfordulnak:

Az előző kérdésekre nem magától értetődő a válaszok megtalálása. Sőt, egyikhezmásikhoz több idő, segítség és bátorság kell. Fontos ezért belátni, hogy a megoldást nem egy „darab” párterápiás ülés adja, hanem minimálisan 4-6 alkalom!

A kérdések mellé le kell azt írnom, hogy talán a legfontosabb terápiás feladat azt a fájdalmat, csalódottságot, haragot, tehetetlenséget, vagy éppen elégedetlenséget kezelni, ami a közös munka során hol lappang, hol kitör. Az elfogadás, az empátia, a hitelesség, az odafigyelés, a kivárás, a türelem, a tisztelet tehát nem üres szavak, hanem létfontosságú részei a közös munkának!

Az első párterápiás találkozáskor, a „Miben segíthetek?” bevezető kérdésre néha nehezen kapok választ. Persze szokatlan dolog is egy vadidegen előtt megnyílni, vállalni a saját gondolatokat, sőt idővel eljutni a közös célok megfogalmazásáig.

A kérdéslista után pár mondatban szeretnék még néhány sarokpontról írni.

A házasságmentéssel kapcsolatos egyik első dolog az, hogy át kell gondolni: ki, mit akar. Ha ugyanis meg akarja valaki maguknak az új esélyt adni, akkor képes rá! Bízni kell a tapasztalataiban, az érzéseiben, és hinni abban, amit a szíve súg! Általában tudja azt az ember, hogy mit kellene tennie, de azt mégsem teszi meg. Ha van valakinek tehát akarata, akkor idővel rá tud arra jönni, hogy mit is kell cselekednie! Mindezek nélkül csupán az elvárások, a nyomasztások, és a birtoklások fognak folytatódni (legfeljebb a „körítés” változik).
Gyakorlati tanács: Gondolja át, mivel tudná Önt a társa szeretni? Amit felsorolt, kezdje el neki megadni! Paradox az, amiről most írtam, de működik!

Célszerűnek tartok valamilyen közös fejlődési, közös érdeklődési pont megkeresését is, ami esetleg már korábban jól működött, vagy most válhatna időszerűvé. Ennek előmozdítására heti 1,5 órás közös, kettesbeli minőségi időben állapodok meg a házaspárral. Ezentúl ezt az időt kettesben fogják eltölteni – gyermekek nélkül (a hálószobán kívül).
Gyakorlati tanács: A heti egy hétköznapi estéből való 1,5 óra „kicsípése” sokszor egyszerűbb feladat, mint a hétvége „átszabása”.

Szintén nagy erővel hat a változás irányába, ha képessé válok őszintén a másikat elismerni, megdicsérni. Ha nő megadja a férfinak az elismerést, akkor maga is meg fogja azt kapni (Bagdy Emőke)! Ez persze sok helyzetben szinte megvalósíthatatlannak tűnik, hiszen annyi fájdalom és keserűség van az ember szívében. Itt jön az megint elő, hogy én mit akarok? Egy nőies nő képes megerősíteni a férjét azokban a helyzetekben, amikor a másik viselkedése számára őszintén jó. Fontos, hogy a hölgyek tudják, a férfinak a munkájával kapcsolatos érdemeit szükséges a leginkább „kihangosítaniuk”. Ez a gyakorlat természetesen visszafelé, a férfi oldaláról ugyancsak működik. Minden férfitől ezért meg is kérdezem, hogy az elmúlt hetekben hányszor vette észre, és ismerte el a felesége nőiességét, illetve értékességét? Az elszalasztott, ki nem mondott megerősítésekről pedig fontos tudnunk, hogy a házasság halálát vetítik előre!

Segíti a fordulatot az is, ha az elismerés mellett az egyik fél megtanul a dolgokért köszönetet mondani. A párkapcsolatot nagyon megerősíti az, ha tudok hálás lenni, és őszintén ki tudom azt mondani, hogy „Köszönöm!”.
Gyakorlati tanács: Segítheti ezt a folyamatot a következő kérdés: „Látja a másikban az embert?”. Ha igen, akkor tud úgy közeledni (nyitni) hozzá, mint egy baráthoz.


A házaspárnak azt szintén tisztáznia kell magában, hogy van-e bennük szeretet, és mi kellene ahhoz, hogy el tudják a kapcsolatukat fogadni? Az eddigi munkám során azt tanultam meg, hogy arra kell törekedni, hogy mindenki megtalálhasson valamit a számításából. Ehhez persze le kellene ülni egymással beszélgetni… Sokak elmondása alapján, a párterápia az első olyan hely, ahol hosszú évek óta először ezt meg tudták tenni. Azt ugyancsak látom, hogy a kommunikáció újratanulása egy lassú folyamat – erre kell a minimális 4-6 alkalom. Ahogyan viszont a megismerés elkezd növekedni, a legtöbb esetben lágyulnak az egymás felé érzett érzések...

Fontos, és megkerülhetetlen, hogy a párkapcsolat múltjával, esetleges konkrét törésével ugyancsak legyen foglalkozva. Amíg a múltat – egy-két kibeszélésen keresztül – nem tudja a pár véglegesen lezárni, addig a múlt mérgezi a jelent és a jövőt. Ebben sokat tud egy családterapeuta segíteni, hiszen a jelenléte támogatja az őszinte érzések és szükségletek felszínre hozatalát.

Nem minden sikeres párterápia tud mélyre menni. Sokszor az otthoni házi feladatok, illetve az előttem beindult beszélgetések továbbélése ösztönösen és tudatosan újrahangolják a kapcsolatot. Mégis van, amikor előttem lát rá a pár arra, hogy tulajdonképpen mindketten kiszolgáltatott helyzetben vannak. Ekkor szoktam azt mondani, hogy akkor most a gödör alján meg kellene tanulniuk „kávézni”… Együtt! És nem azonnal felállva kér irányba elrohanni!

A sarokpontok között a szeretetet is meg kell, hogy említsem. Hitvallásom szerint a szeretet az őszinteséggel indul… És hiú ábránd, hogy minden „jó” magától hullik az égből. Bár nincs elég helyen, és elégszer kimondva, de azért tenni kell, hogy az embert szeressék!!!

Mivel a hozzám fordulók általában sok évet és energiát fektettek már bele a házasságukba, így sokszor valóban érdemes maguknak egy új esélyt adniuk. A változásoknak persze mindig megvan a maga ára, amit „ki kell fizetni”! Be kell azt látni, hogy ezen őszinte és fájdalmas „ár” nélkül viszont nincs miről beszélni! Vannak természetesen olyan helyzetek is, amikor a válás már egy értelmes döntéssé „érett”, és annak „lezongorázáshoz” kaphat a két fél segítséget pl. a gyermekek érdekében.

A párterápiákkal kapcsolatosan számos dolgot lehetne még írnom. Egy biztos, hogy mindazok, akik az előzőekben vázolt lépéseket, vagy ahhoz hasonlókat nem tudnak megtenni: a gyávaságukat kell magukban tudatosítaniuk. Ilyen szinten csodák nincsenek! Be kell azt látni, hogy ha nincs erő sem az egyéni, sem a közös tisztázáshoz, akkor újból és újból „jó” lehetőségeket fog a házaspár kihagyni a „megtapadáshoz”, vagy az elengedéshez. Idővel tehát el kell azt dönteni, hogy ki, mit akar, ugyanakkor oda kell őszintén a másikhoz fordulni, illetve ha egyedül nem megy, érdemes szakemberhez fordulni!

Befejezésül egy önállóan megválaszolandó kérdést írnék még le: „Hogyan várhatnám azt el, hogy bárki más jól érezze magát mellettem, ha én sem vagyok magammal kibékülve?” . Egy válás nem teszi az embert boldoggá! A jól működő élethez több síkon szükséges a változást és az „építkezést” választani” – Isten segítségével!

There is only one corner of the univers you can be certain of improving, and thats your own self. -Aldous Huxley