Transzgenerációs minták felismerése és elfogadása

Szívem szerint hosszabb címet adtam volna a mostani blogbejegyzésnek, azonban a sok szöveg kevésbé szerencsés. A lényeg a következő:

Számos párkapcsolati és gyermeknevelési problémád mögött lehet, hogy a saját származási családoddal való rendezetlen kapcsolatod áll.

Más oldalról megközelítve: fontos ahhoz az örökségeddel, a generációról generációra átadódó működésmódotokkal és fájdalmaitokkal szembenézned, hogy azok a jelenbe már ne hassanak.

Miért hasznos erről beszélni?

A magyar társadalom elmúlt 100 éve tele van háborúkkal, veszteségekkel és vesztesekkel. Nem beszélve arról, hogy számos hiány kibeszéletlenül ott “lebeg” a családok felett, így a “levegőt” az el nem gyászolt gyász mérgezheti. Máshol pedig sajnálatos módon titkok, tabuk, önkorlátozó hiedelmek és egyéb, fel nem dolgozott megrázkódtatások fojtogatják az ott élőket…

A bejegyzésemmel egyrészt célom, hogy ráirányítsam a figyelmet a transzgenerációs hatásokra, másrészt pedig megerősíteni a családon belüli bizalom helyreállításának és a nagycsalád “újraegyesítésének” a perspektíváját.

„Semmi sincs lelkileg erőteljesebb hatással a gyermekekre, mint a szülők meg nem élt élete.” (Carl Gustav Jung)

Megdöbbentő Jung éleslátása, amelyet iránytűként szeretnék az írásomban felhasználni. Nem a szüleinken szeretném a port elverni, hanem segíteni a megértést.

Kezdjük az elején!

Ismered-e a szüleidet? Tudsz-e sztorikat az életükről? Milyen volt nekik, amikor annyi évesek voltak, mint te most vagy? Érted-e édesanyád életét? És az édesapádét? Mennyire volt könnyű vagy nehéz nekik nőnek, illetve férfinak lenni a famíliában?

Családterápiák tömkelegében ugyanaz szokott kiderülni: a családtagok inkább a “harctéri szituációkra” vannak “kiképezve”, azaz csupán a sérelmekre tanultak meg odafigyelni, azonban egymás megismerésében sehol sem állnak.

Külön blogbejegyzést írtam a családi történetek és a családfa felvételének gazdagító hatásairól, amelyet itt olvashatsz el.

Visszatérve a szüleink “felderítéséhez”, miért lehet ez hasznos?

Amíg csak a szüleid “idealizált”, illetve ideálisnak gondolt világát ismered, addig csupán részben leszel képes a velük való kapcsolatodat átdolgozni. Az őseid őszinte megismerése, megértése és a sorsukkal való együttérzés nélkül nagyobb eséllyel fogod a különféle viszonyaidban a hitrendszerüket – a fájdalmaikkal együtt – “újrajátszani”.

A beszélgetések mellett az élő rokonság, az elfeledett városok és sírok felkeresésével, ahogyan a régi családi tárgyak kézbe vételével lehet megismerni a (nagy)szüleink hitrendszerét. 

Mit tartottak magukról? Mi volt számukra értékes? Milyen mítoszokkal küzdöttek? Mit kellett anno szégyelleniük? Milyen félelmekkel küzdöttek? Mi motiválta őket? Miről nem volt szabad beszélniük? Mit tartottak elfogadhatónak? Hogyan ünnepeltek?

Tisztában vagyok azzal, hogy nem mindenki tud ide eljutni, mert még mindig sok “mérget”, dühöt, bosszút vagy éppen érdektelenséget érez a szülei iránt. Aki mégis szeretne ebbe az irányba lépkedni, lassanként képessé fog arra válni, hogy a szüleiben a halandó embert meglássa, mi több elfogadja.

A munkámban tapasztalom, hogy egyeseknek időre és biztatásra van ahhoz szükségük, hogy valamilyen pozitívumot, mi több a jószándék magját meg tudják a szüleiknek “engedni.”
Általában a “rosszat” könnyebb észrevenni. Sokakban azonban fel sem merül az, hogy a fájdalmat okozó magatartás mögött egy szenvedő ember áll…

Térjünk most vissza a család hiedelem-rendszeréhez!

A családod sorsából mit hallasz ki? Túlélést? Felemelkedést? Hanyatlást? Kreativitást?

Fontosak ezek a kérdések, mert sokszor észre sem vesszük: ki nem mondottan is ahhoz a származási családhoz vagyunk lojálisak, azt a mintát követjük, ahonnan az életünket kaptuk…

A “szálak” kézbe vételével azonban tehetjük ezt a viszonyulást konstruktívvá!

 

Ezt az írásomat leginkább azok a sorsfordító pillanatok inspirálták, amelyeket a munkámban azóta tapasztalok meg, amióta a származási családi kapcsolatok rendezését tudatosan érintem.

Hányszor van olyan, hogy miután a (nagy)szülők jó tulajdonságai (értékek, tehetségek, pozitív élmények) előkerülnek, illetve a másik megértésében lépünk egyet előre, egyszerűen “megenyhül” a kliensem az ősei felé. Kimondódnak közben a titkok és a fájdalmak, sőt lelepleződnek a hiedelmek. Ezzel párhuzamosan pedig nemcsak a szülei irányába éli meg a megengedő hozzáállást, hanem önmaga, a társa és a gyermekei felé is. Így azután mindenki “levegőhöz” jut és megjelenik a családban a béke – a mosoly mellett.

Konkrétan mi történik akkor a párterápiákban, amikor a (nagy)szülőkkel való belső képekkel elkezdünk dolgozni?

Miután az őszinte érzések felszínre kerülnek, elkezd az a fajta ambivalencia oldódni, amely például az egész eddigi házasságot jellemezte. Sokan ugyanis egymásból próbálták kipréselni azt az idealizált szülőt vagy családképet, amelyet anno valami oknál fogva nem kaptak meg. (Az elviselhetetlennek tűnő és véget nem érő konfliktusok “kibírása” mögött pontosan ennek az illúziónak az “erőltetése” áll.)

Miután azonban egymás előtt végighallgatják a másik fájdalmas sorsát, kis szerencsével megerősödik egymás irányába az empátia (együttérzés), azzal együtt pedig csökken az egymásra vetített illúziók és elvárások mennyisége. A végeredmény az lesz, hogy az előttem ülő házaspár helyét két egymás mellé sodródott “árva” fogja betölteni, akiket én viszont “szülőként” elfogadok és támogatok. A sebezhetőség kölcsönös bevállalása vagy legalább bizonyos szinten való megmutatása számos párkapcsolati konfliktust fel tud oldani. Ennek újabb pozitív “mellékterméke” pedig a gyermekek viselkedésén szintén meg fog látszani, hiszen a szülők elkezdenek felnőni és “jól lenni”… 

A famíliád benned él tovább.

Igaz ez akkor is, ha pl. a családfa felvétele közben furcsa eseményeket – tényeket – találunk.

A saját tapasztalataim rendkívül érdekesek voltak. Először azt gondoltam, hogy az őseim dolgai távolik és semmi közöm hozzájuk. A családterápiás képzésen azonban a kiképző pszichoterapeuta a következőt kérdezte meg tőlem: “Hogyan élnek benned tovább ezek a történetek?” Igencsak ledöbbentem ezen, hiszen akkor még nem hallottam pl. az epigenetikáról, ahogyan arról sem, hogy a lojalitás létezik. Idővel értettem meg az “öröklés” pozitív oldalát is.

Van abban megnyugtató érzés, hogy az őseim sem voltak tökéletesek.

Itt most nem egy önfelmentésről írok, hanem arról, hogy nekem szintén elég embernek lennem. Elfogadhatom magamat és hozhatok olyan tudatos döntéseket, amelyek már a saját értékrendszeremen alapulnak. Lehetek ezért másmilyen, lehetek önmagam.

Az “elhatárolódás” sem kérdéses!

Mindez a hitrendszer szintjén is igaz:

“Apám ebben meg ebben hitt, amit tisztelek, én pedig másban hiszek.”

A rossz tulajdonságok feltérképezéséhez pedig nem a hibáztatást javaslom, hanem annak tovább gondolását, hogy a másik fájdalmai és veszteségei hogyan élnek bennem tovább. Amennyiben ehhez a folyamathoz segítségedre lenne szükséged, keress fel a lakhelyeden egy családterapeutát vagy pszichológust.

 A múlt utolér.

Bár többen számos dolgot megtesznek a feledésért, de a fájdalmat nem lehet tartósan sem egy költözéssel, sem az alkohollal vagy akár egy névváltoztatással feloldani. A (nagy)szülők megismerésének és elfogadásának a hiánya a leglehetetlenebb helyzetekben ki fog a “szekrényből esni”.

Akármit teszel, benned is tovább él a családi sorsotok.

 

 

Lehetséges, hogy a szülők szeretete előtt önmagadat kell megtanulnod szeretni. Azaz miután törekszel naponta igent mondani magadra, azután tudsz velük, a magunk titkaival, veszteségeivel és értékeivel valamit kezdeni.  

Reményeim szerint, ez a blogbejegyzés az elváltak és az egyedül maradtak egy részének ugyancsak segíteni fog. Talán most érthetik meg, hogy annak idején vagy jelenleg hogyan követik a felmenőik mintáit, hitét és parancsait. Éppenséggel az szintén kiderülhet a számukra, hogy milyen életfeladatok várnak még rájuk.

A fájdalom addig “utazik” a családfában, amíg nem talál valakit, aki önismeretileg kész lesz arra, hogy átérezze, megértse és változtasson a családi sorson.

Nem véletlen, hogy hova születtél! Dolgod van vele!

Dr. Domján Mihály

 

(Képek forrása: https://pixabay.com és saját)

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

További bejegyzések a témában:

Hogyan válhat a gyermek ‘tússzá’ a családban?

Hogyan válhat a gyermek ‘tússzá’ a családban?

Először családjoggal foglalkozó ügyvédtől hallottam a túsz kifejezéséről. A wikiszótár alapján a jelentése a következő: az ellenségnek biztosítékként átadott személy. Másrészt, akit elfognak és rabságban tartanak, amíg bizonyos követelés nem teljesül. A legnagyobb...

A hétköznapi családi vacsora nem csupán feladat, terápia

A hétköznapi családi vacsora nem csupán feladat, terápia

Együtt a család az asztal körül   Minden család másként szervezi az életét, azaz saját adottságokkal, lehetőségekkel és múlttal bír. Ha azonban tudnak a konyhaasztal körül együtt lenni, akkor azt legtöbbször pozitív életérzés kíséri, mi több derűlátó változások...

Az anyád vagyok vagy a szeretőd?

Az anyád vagyok vagy a szeretőd?

A 'belső gyermek' a párkapcsolatban   Érdekes önismereti lehetőséggel bírnak a ragaszkodásaink és a vonzásaink feltérképezése. Sokszor észre sem veszi azt az ember, hogy a gyermeki énje ugyanúgy "beleszól" a döntéseibe és a viselkedésébe, mint a felnőttsége....

Támogasd a blogot!

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!