Először családjoggal foglalkozó ügyvédtől hallottam a túsz kifejezéséről. A wikiszótár alapján a jelentése a következő: az ellenségnek biztosítékként átadott személy. Másrészt, akit elfognak és rabságban tartanak, amíg bizonyos követelés nem teljesül. A legnagyobb sajnálatomra azt tapasztalom, hogy egyes családokban a gyermekek – szimbolikusan – hasonló funkciót töltenek be.

Néhány pontban összeszedtem a gondolataimat – nem patológiás (nem kóros) személyekre vonatkoztatva:

1. Kötődés két szinten. A gyermekvállalással a házaspár új szereppel gazdagodik: a szülőséggel. Ez azt jelenti, hogy nemcsak feleségként-férjként, hanem anyaként-apaként is kapcsolódnak egymáshoz, sőt kell, hogy vállalják a felelősséget.

A gyermekek szemszögéből ez mit takar?

Attól, hogy esetleg a felnőttek a házastársi szerepben “harcolnak” egymással, még szülőként együttműködhetnek. 

Hogyan képesek erre?

Úgy, hogy felismerik: a gyermekek érdekében szükséges szülőként összezárniuk.  

Ennek a nézőpontnak a tudatosítása abban ugyancsak segíteni tud a felnőtteknek, hogy melyik szintre érdemes több figyelmet fordítaniuk. Másoknak pedig ahhoz ad fogódzót, hogy ami a két személy között már most jól funkcionál, az el legyen ismerve.

Váláskor a két szint közül “csupán” a házastársi alrendszer szűnik meg, a szülői szerepek azonban örökre megmaradnak.

Csak a férjedtől/feleségedtől válsz el, a családodtól soha.

Általában évek kellenek ahhoz, hogy a személyes sérelmek és ellentétek lecsituljanak, a szülőként való együttműködés pedig zökkenőmentessé váljon.

Pontosan mi a gyermekek érdeke?

Az, hogy a családban elsősorban az anyával és az apával “találkozzanak”, ne pedig a feleség és férj vitáival, sőt magánéletével. A házastársi alrendszer, illetve a válás problémái alól tehát amennyire lehet, mentesüljenek. Ha azonban ez a szabály kellő intelligenciával nincs betartva, akkor fontos tudni, hogy “ütésként” hatnak a srácokra. Főleg a legérzékenyebbre. Mi lesz ezeknek a következménye? Először a szorongás és annak valamilyen megjelenési formája. Későbbiekben – sajnálatosan – az anya-gyermek vagy éppen az apa-gyermek kapcsolat tekintélye lesz aláásva. A másik szülőfél (válás esetén az “ex”) felé végzett “aknamunka” tehát vissza fog ütni!

“Aki másnak vermet ás, maga esik bele.”

Ez majd 5-10-15 év múlva válik igazzá. Pont akkor, amikor már a felnőtté vált csemete mond “ítéletet” a szülei felett. Ilyenkor az új generáció önmagától kérdőjelezi meg azt a sok hazugságot, amit korábban éveken át sulykoltak bele. Amikor pedig a hatalmas csalódásokra ráébred a fiatal, akkor az elfordulás és a “leírás” akár túlzóvá is válhat…

2. Lojalitás konfliktus. A gyermek mind az édesanyjához, mind az édesapjához szeretne szeretettel kötődni. Nincs annál nagyobb fájdalma, mint amikor választás elé kényszerítik.

Mit jelent ez?

Lényeget tekintve azt, hogy ne kelljen a csemetéknek a szüleik között dönteniük. Ne kerüljenek olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy például az anyát vagy az apát nem szabad a másik szülőfél, illetve a rokonság előtt szeretniük.

A gyermeknek joga van az anyjához és az apjához egyaránt. Ezt azonban önállóan nem képes érvényesíteni – támogatásra szorul. 

Jöjjön egy gyakori kérés: szabad-e a gyermek előtt szidni a másikat?

A válasz egyértelműen: nem, illetve meg kell tanulni a tényeket úgy közvetíteni, hogy a lojalitás (ragaszkodás) a gyermek számára még megélhetővé váljon. Példaként eszembe jut egy több, mint 10 évvel ezelőtti szituáció. Egy ötödikes iskolásnak azt mondtam: “Apukád jó szándékú ember, az pedig, hogy iszik, számomra nem elfogadható.” Erre a szomorú srác szeme csillogni kezdett és visszakérdezett, hogy “Valóban jó?'” A szituációjuk alapján sok szempontból az volt, de erről korábban a gyermek sohasem hallott, csak a gyalázásról…

3. A saját fájdalom kézbe vétele. Amíg valaki csupán hibáztatni tud, addig nem lesz rendszerszintű előrelépés. Le kell szokni a másik állandó okolásáról, ahogyan a sérelmek önmagunk előtt való tolásáról szintúgy. Talán azt a legnehezebb a felnőttnek elfogadnia, hogy korábban sok dolgot mulasztott, sőt a sodródását sem idejekorán állította meg.

Még munkásabb a tagadás beismerése. Embert próbáló azzal szembenézni, hogy “ebben vagy abban megbuktam, ergo csalódtam önmagamban.”

Néha évek, mire valaki felismeri és abbahagyja a “gyermekkártya” használatát és helyette a felnőtté válás rögös útját választja.

Mindenféleképpen itt kell megemlítenem a saját származási családról való érzelmi leválás befejezését és az örökölt minták felismerését. Erről részletesebben írtam a 
Családod sorsa tovább él, benned is
 című blogbejegyzésben.

 

4. Kettő az egyben. A gyermek ‘tússzá’ válik azokban a helyzetekben is, amikor például az anya egyben apaként is akar funkcionálni és kontrollálni. Mindezek természetesen visszafelé ugyancsak igazak lehetnek – van rá példa. Megoldás?

“Elég”, ha egy szülő elsősorban a saját női, illetve férfi szerepében van jelen a családban.

Sokféle tréning és persze egy párterapeuta vagy pszichológus felkeresése tud abban segíteni, hogy a nemi szerep – az önbizalommal együtt – kibontakozzon. Fontos visszatalálni önmagunkhoz és a “nőnek lenni jó“, illetve a “férfinak lenni jó” tudati állapothoz.

5. Türelem. Talán ez a legnehezebb. Abszolút pártolom a megfelelő jogi, családterápiás és az esetleges gyámhivatali képviseletet, de a rendezés folyamatát és az egyéni felnövekedést nem lehet megúszni. Nem tudok mást írni, minthogy el kell tudni viselni a frusztrációt (a negatív érzéseknek teret adni), határokat szabni, miközben keresni az együttműködést, a jóra fókuszálni, a pozitívumokért hálássá válni, hinni a gyermekekben és nem beleragadni a fájdalmakba (áldozatszerepbe).

 

+1. Szövetségesek. Annyira fontos, hogy egy szülő se maradjon lelkileg egyedül. Mindenkinek azonban magának kell kiépítenie azt a baráti támasztózónát, amely bátorítást, hitet és együttérzést ad a sokszor elviselhetetlen, mi több véget nem érőnek mutatkozó helyzetekhez.

Mihez kell a sok erő?

Néha nagyon “munkás” annak elfogadása, hogy a másik szülőfél is csak azt tudja tenni, amire képes, nem pedig amire szükség lenne…  Ráadásul a gyermekek mindkét szülőjükre hasonlítanak. Így, amíg szülőszinten a másik elfogadása nem jön létre, addig a gyermekek “emlékeztetnek” a zavaró “árnyékra” (a másik szülőre), aminek “természetesen” a levét ők maguk fogják meginni…

Ha nem tudsz repülni, hát fuss. Ha nem tudsz futni, hát gyalogolj. Ha nem tudsz járni, hát mássz. Bármit is teszel, nem állhatsz meg: menned kell az utadon előre. (Martin Luther King)

Tudom, hogy sok kudarc és csalódás szegélyezheti a jelen bejegyzésben érintett utat. Mégis kívánom, hogy ha sajnálatosan most ezt járnád, találj vissza önmagadhoz. Az értékeidhez, a tehetségeidhez, a gyökereidhez és a baráti kézfogásokhoz.

Hittel minden a javadra válik!

Dr. Domján Mihály

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Susan Forward (2000): Mérgező szülők. Háttér Kiadó Kft., Budapest

Fischer Eszter (2015): Modern mostohák. Saxum Kiadó Kft., Budapest.

 (Képek forrása: https://pixabay.com és saját)

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

További bejegyzések a témában:

A hétköznapi családi vacsora nem csupán feladat, terápia

A hétköznapi családi vacsora nem csupán feladat, terápia

Együtt a család az asztal körül   Minden család másként szervezi az életét, azaz saját adottságokkal, lehetőségekkel és múlttal bír. Ha azonban tudnak a konyhaasztal körül együtt lenni, akkor azt legtöbbször pozitív életérzés kíséri, mi több derűlátó változások...

A családod sorsa tovább él, benned is

A családod sorsa tovább él, benned is

Transzgenerációs minták felismerése és elfogadása Szívem szerint hosszabb címet adtam volna a mostani blogbejegyzésnek, azonban a sok szöveg kevésbé szerencsés. A lényeg a következő: Számos párkapcsolati és gyermeknevelési problémád mögött lehet, hogy a saját...

Az anyád vagyok vagy a szeretőd?

Az anyád vagyok vagy a szeretőd?

A 'belső gyermek' a párkapcsolatban   Érdekes önismereti lehetőséggel bírnak a ragaszkodásaink és a vonzásaink feltérképezése. Sokszor észre sem veszi azt az ember, hogy a gyermeki énje ugyanúgy "beleszól" a döntéseibe és a viselkedésébe, mint a felnőttsége....

Támogasd a blogot!

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!