Először családjoggal foglalkozó ügyvédtől hallottam a túsz kifejezéséről. A wikiszótár alapján a jelentése a következő: az ellenségnek biztosítékként átadott személy. Másrészt, akit elfognak és rabságban tartanak, amíg bizonyos követelés nem teljesül. A legnagyobb sajnálatomra azt tapasztalom, hogy egyes családokban a gyermekek – szimbolikusan – hasonló funkciót töltenek be.

Néhány pontban összeszedtem a gondolataimat – nem patológiás (nem kóros) személyekre vonatkoztatva:

1. Kötődés két szinten. A gyermekvállalással a házaspár új szereppel gazdagodik: a szülőséggel. Ez azt jelenti, hogy nemcsak feleségként-férjként, hanem anyaként-apaként is kapcsolódnak egymáshoz, sőt kell, hogy vállalják a felelősséget.

A gyermekek szemszögéből ez mit takar?

Attól, hogy esetleg a felnőttek a házastársi szerepben “harcolnak” egymással, még szülőként együttműködhetnek. 

Hogyan képesek erre?

Úgy, hogy felismerik: a gyermekek érdekében szükséges szülőként összezárniuk.  

Ennek a nézőpontnak a tudatosítása abban ugyancsak segíteni tud a felnőtteknek, hogy melyik szintre érdemes több figyelmet fordítaniuk. Másoknak pedig ahhoz ad fogódzót, hogy ami a két személy között már most jól funkcionál, az el legyen ismerve.

Váláskor a két szint közül “csupán” a házastársi alrendszer szűnik meg, a szülői szerepek azonban örökre megmaradnak.

Csak a férjedtől/feleségedtől válsz el, a családodtól soha.

Általában évek kellenek ahhoz, hogy a személyes sérelmek és ellentétek lecsituljanak, a szülőként való együttműködés pedig zökkenőmentessé váljon.

Pontosan mi a gyermekek érdeke?

Az, hogy a családban elsősorban az anyával és az apával “találkozzanak”, ne pedig a feleség és férj vitáival, sőt magánéletével. A házastársi alrendszer, illetve a válás problémái alól tehát amennyire lehet, mentesüljenek. Ha azonban ez a szabály kellő intelligenciával nincs betartva, akkor fontos tudni, hogy “ütésként” hatnak a srácokra. Főleg a legérzékenyebbre. Mi lesz ezeknek a következménye? Először a szorongás és annak valamilyen megjelenési formája. Későbbiekben – sajnálatosan – az anya-gyermek vagy éppen az apa-gyermek kapcsolat tekintélye lesz aláásva. A másik szülőfél (válás esetén az “ex”) felé végzett “aknamunka” tehát vissza fog ütni!

“Aki másnak vermet ás, maga esik bele.”

Ez majd 5-10-15 év múlva válik igazzá. Pont akkor, amikor már a felnőtté vált csemete mond “ítéletet” a szülei felett. Ilyenkor az új generáció önmagától kérdőjelezi meg azt a sok hazugságot, amit korábban éveken át sulykoltak bele. Amikor pedig a hatalmas csalódásokra ráébred a fiatal, akkor az elfordulás és a “leírás” akár túlzóvá is válhat…

2. Lojalitás konfliktus. A gyermek mind az édesanyjához, mind az édesapjához szeretne szeretettel kötődni. Nincs annál nagyobb fájdalma, mint amikor választás elé kényszerítik.

Mit jelent ez?

Lényeget tekintve azt, hogy ne kelljen a csemetéknek a szüleik között dönteniük. Ne kerüljenek olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy például az anyát vagy az apát nem szabad a másik szülőfél, illetve a rokonság előtt szeretniük.

A gyermeknek joga van az anyjához és az apjához egyaránt. Ezt azonban önállóan nem képes érvényesíteni – támogatásra szorul. 

Jöjjön egy gyakori kérés: szabad-e a gyermek előtt szidni a másikat?

A válasz egyértelműen: nem, illetve meg kell tanulni a tényeket úgy közvetíteni, hogy a lojalitás (ragaszkodás) a gyermek számára még megélhetővé váljon. Példaként eszembe jut egy több, mint 10 évvel ezelőtti szituáció. Egy ötödikes iskolásnak azt mondtam: “Apukád jó szándékú ember, az pedig, hogy iszik, számomra nem elfogadható.” Erre a szomorú srác szeme csillogni kezdett és visszakérdezett, hogy “Valóban jó?'” A szituációjuk alapján sok szempontból az volt, de erről korábban a gyermek sohasem hallott, csak a gyalázásról…

3. A saját fájdalom kézbe vétele. Amíg valaki csupán hibáztatni tud, addig nem lesz rendszerszintű előrelépés. Le kell szokni a másik állandó okolásáról, ahogyan a sérelmek önmagunk előtt való tolásáról szintúgy. Talán azt a legnehezebb a felnőttnek elfogadnia, hogy korábban sok dolgot mulasztott, sőt a sodródását sem idejekorán állította meg.

Még munkásabb a tagadás beismerése. Embert próbáló azzal szembenézni, hogy “ebben vagy abban megbuktam, ergo csalódtam önmagamban.”

Néha évek, mire valaki felismeri és abbahagyja a “gyermekkártya” használatát és helyette a felnőtté válás rögös útját választja.

Mindenféleképpen itt kell megemlítenem a saját származási családról való érzelmi leválás befejezését és az örökölt minták felismerését. Erről részletesebben írtam a 
Családod sorsa tovább él, benned is
 című blogbejegyzésben.

 

4. Kettő az egyben. A gyermek ‘tússzá’ válik azokban a helyzetekben is, amikor például az anya egyben apaként is akar funkcionálni és kontrollálni. Mindezek természetesen visszafelé ugyancsak igazak lehetnek – van rá példa. Megoldás?

“Elég”, ha egy szülő elsősorban a saját női, illetve férfi szerepében van jelen a családban.

Sokféle tréning és persze egy párterapeuta vagy pszichológus felkeresése tud abban segíteni, hogy a nemi szerep – az önbizalommal együtt – kibontakozzon. Fontos visszatalálni önmagunkhoz és a “nőnek lenni jó“, illetve a “férfinak lenni jó” tudati állapothoz.

5. Türelem. Talán ez a legnehezebb. Abszolút pártolom a megfelelő jogi, családterápiás és az esetleges gyámhivatali képviseletet, de a rendezés folyamatát és az egyéni felnövekedést nem lehet megúszni. Nem tudok mást írni, minthogy el kell tudni viselni a frusztrációt (a negatív érzéseknek teret adni), határokat szabni, miközben keresni az együttműködést, a jóra fókuszálni, a pozitívumokért hálássá válni, hinni a gyermekekben és nem beleragadni a fájdalmakba (áldozatszerepbe).

 

+1. Szövetségesek. Annyira fontos, hogy egy szülő se maradjon lelkileg egyedül. Mindenkinek azonban magának kell kiépítenie azt a baráti támasztózónát, amely bátorítást, hitet és együttérzést ad a sokszor elviselhetetlen, mi több véget nem érőnek mutatkozó helyzetekhez.

Mihez kell a sok erő?

Néha nagyon “munkás” annak elfogadása, hogy a másik szülőfél is csak azt tudja tenni, amire képes, nem pedig amire szükség lenne…  Ráadásul a gyermekek mindkét szülőjükre hasonlítanak. Így, amíg szülőszinten a másik elfogadása nem jön létre, addig a gyermekek “emlékeztetnek” a zavaró “árnyékra” (a másik szülőre), aminek “természetesen” a levét ők maguk fogják meginni…

Ha nem tudsz repülni, hát fuss. Ha nem tudsz futni, hát gyalogolj. Ha nem tudsz járni, hát mássz. Bármit is teszel, nem állhatsz meg: menned kell az utadon előre. (Martin Luther King)

Tudom, hogy sok kudarc és csalódás szegélyezheti a jelen bejegyzésben érintett utat. Mégis kívánom, hogy ha sajnálatosan most ezt járnád, találj vissza önmagadhoz. Az értékeidhez, a tehetségeidhez, a gyökereidhez és a baráti kézfogásokhoz.

Hittel minden a javadra válik!

Dr. Domján Mihály

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Susan Forward (2000): Mérgező szülők. Háttér Kiadó Kft., Budapest

Fischer Eszter (2015): Modern mostohák. Saxum Kiadó Kft., Budapest.

 (Képek forrása: https://pixabay.com és saját)

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

További bejegyzések a témában:

Női szerepek és elvárások

Női szerepek és elvárások

Amikor annak idején megtanultunk kerékpározni, akkor az nem ment az első nekifutásra. Voltak, akik olyan "járgányon" kezdtek, amely hátul oldalsó, kis kerekkel rendelkeztek. Másnak egy seprűnyelet tettek az ülése mögé, esetleg a nagymama kifulladásig futott az unokája...

Boldoggá tennélek, de hogyan?

Boldoggá tennélek, de hogyan?

Egy egyszerű gyakorlaton keresztül ránézhetsz arra, hogy valójában képesek vagytok-e a pároddal egymást boldoggá tenni. Nemcsak a házasságodra gondolok, hanem szinte mindegyik közeli, felnőtt kapcsolatodra. Most akár gondolhatsz is valakire, akivel régóta gondod van,...

Szerelem utolsó fillérig

Szerelem utolsó fillérig

Sokak szívében a pénzzel kapcsolatosan fájdalom húzódik meg. Nem csupán a szűkös anyagi státuszra gondolok, hanem sajnos a jómód játszmáira is. Hiszen nem ritka az olyan család, ahol a legerősebb összetartó erő maga a vagyon, esetleg az azon való marakodás. A...

Támogasd a blogot!

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!