Tabuk a szervdonációval kapcsolatosan

Október 26-án tartottuk Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban a szervdonorok hozzátartozóinak soron következő találkozóját.

Először felidéztük a szeptemberi ünnepséget. Tavaly lett felavatva az ismert szervdonorok emlékhelye. Idén – az első évfordulón – szakmai előadásokkal kezdtünk, majd következett a koszorúzás.

A délután folyamán több megható beszélgetésre került sor. Egy hölgy például 200 km-t utazott csak azért, hogy kifejezze a háláját. Korábban a gyermeke kapott szervet. Amikor pedig elhelyeztük az emlékhelyen a kegyelet virágjait, illetve mécseseit, akkor többen észrevették, hogy megcsókolta azt a krizantémot, amit hozott. Egy másik résztvevő anno a betegsége miatt kapott életmentő vért. Ő ezen keresztül érintődött meg, illetve vonódott bele az ünnepségbe. Nekem pedig egy olyan beszélgetéshez volt szerencsém, ami azóta is “zakatol” bennem. A temetőben egy transzplantáción átesett személy szólított meg. Pár kedves mondat után megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve közénk eljönni. Azt mondta, hogy egyelőre még félne ettől. Köszönöm így utólag is az őszinteségét. Sokat gondolkodtam ezen, sőt újabb igazolást nyert bennem, hogy mennyi kibeszéletlen fájdalom és tabu él közöttünk. Abban ugyancsak megerősödtem, hogy a “missziónkra” szükség van és folytatni kell a karitatív munkánkat!

 

Összességében az ünnepség erőt és bátorítást adott. Méltó módon lett megrendezve. Köszönet ezért a résztvevőknek, az előadóknak, a szervezőknek, a Polgármester Úrnak és a Művelődési Háznak a befogadásért! További részletekről ebben a cikkben lehet olvasni.

Visszatérve az októberi csoportfoglalkozásunkra, szinte magától jött az a téma, hogy most a tabukról és az elszenvedett ítélkezésekről beszélgessünk

Az ítéletalkotás “vak” elfogultságból, felsőbbrendűségből és megtorlási igényből ered. Általában kevés tapasztalat alapján történik vagy mindenfajta jártasság nélkül…

Az alábbiakban fájdalmas történetek fognak következni.

Az egyik résztvevő elmesélte, hogy amikor a gyermeke az intenzíven feküdt agyhalál állapotában, akkor többen azt kérdezték tőlük, illetve azt terjesztették a családjukról, hogy a szervekkel “üzletelni” fognak. Mélységesen traumatizálóan és fájdalmasan hatott rájuk az irányukba többszörösen feltett kérdés: “És eladjátok a szerveket?” Miközben hallgattam ezt a megosztást, teljesen elképedtem nemcsak a szituáció tartalmi szintjén, hanem az empátia (együttérzés) teljes hiányán. Az ember esze megáll az ilyen fokú tudatlanságon és érzéketlenségen! Az érintett szülő elmesélte, hogy számára ezek az “ütések” kellettek ahhoz, hogy a gyermeke neve felkerüljön az ismert szervdonorok emléktáblájára.

Egy másik résztvevő a saját történetével folytatta a sort. Nekik többen azt a kéretlen magyarázatot mondták, hogy a hozzátartozójuk azért halt meg, mert túlsportolta magát. Természetesen ennek semmi alapja sem volt, ahogyan az intenzíves orvos első reakciója is vádaskodás lett: “Biztosan be volt kábítószerezve.” A kórházba szállított fiatalon háromszor csinálták meg a drogtesztet. Mindegyik alkalommal negatív lett az eredmény. Az orvos későbbiekben sem korrigálta a bántó és ítélkező magatartását, hanem idővel “szimplán” közölte, hogy a családtagjuk agyhalott. Mindezen fájdalmas történet kimenetele ugyancsak az lett, hogy az elhunyt szervdonor neve felkerült az emlékműre. “Legalább így bebizonyítottuk, hogy nem kábítószeres!” 

Egy újabb orvos az intenzívre került személy hozzátartozójának mindenfajta bevezető nélkül azt mondta: “Egy százalék a túlélési esély, a telefonját ezért ne kapcsolja ki.” Az illetőt ez a mondat megsemmisítette, bár később az orvos bocsánatot kért.

Folytatva az előítéleteket, újabb példa, ami közöttünk a csoportban elhangzott: ha egy motoros balesetet szenved, akkor csak ő lehet a hibás. No comment!

 

Pozitív példákkal zárnám a sort. Az első, hogy az egyik érintett családtagnak – évekkel később – egy transzplantációval foglalkozó orvos a következőt mondta: “Legyenek büszkék magukra, hogy fizikailag egészséges gyermeket neveltek fel.” Ezek a szavak lelkileg gyógyítólag hatottak a szülőkre. Talán az orvos bele sem gondolt abba, hogy az őszinte visszajelzésével milyen sokat segített a hozzátartozóknak, és talán a blogon keresztül pedig újabb személyeknek.

Pozitív az a kezdeményezés is, hogy idén Budapesten továbbképző napot szerveztek a donorok hozzátartozóival történő kommunikáció témakörében. Az orvosoknak szervezett képzés első alkalommal került megrendezésre. Köszönöm, hogy én is kaphattam rá meghívást. Sokat adott és gazdagított! Részletek itt.

Továbbá hála és köszönet a Magyar Szervátültetettek Szövetségének az irányunkba mutatott sokoldalú támogatásért és kedvességért! Örülünk a Szervusz újságban való megjelenés lehetőségének is!

 

Összességében azt gondolom, hogy évekre van még szükségünk ahhoz, hogy az előítéletek és a tudatlanság helyébe nyíltság, megértés, mi több kölcsönös elfogadás kerüljön. A jelenlegi szűk keresztmetszet ellenére hiszek és hiszünk abban, hogy a pici lépések meg fogják a gyümölcsöket hozni!

Újból csak visszatérve az októberi csoportfoglalkozásunkhoz, a végén elkezdtük a leendő brossúránk megtervezését. Olyan rövid, megerősítő és támogató gondolatokat szeretnénk összeszedni, amelyek biztosan nem azonnal, de idővel segíteni tudnák majd a szervdonorok hozzátartozóinak a gyászfolyamatát. Szándékunk szerint olyan “füzetet” szeretnénk szerkeszteni, amelyek az érintettek kezébe adva információt és együttérzést közvetítenének.

Amennyiben a szóban forgó családtagok közül bárki bele szeretne ebbe a munkába folyni, örömmel vesszük a jelentkezését, a történetét és a mindenféleképpen a visszajelzését

 

A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan emailben – dr.domjan@freemail.hu – vagy a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni.  

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Együtt könnyebb!

 

Dr. Domján Mihály

(Képek forrása saját és pixabay.com) 

A témához kapcsolódó összes blogbejegyzés itt található.

 

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

További bejegyzések a témában:

Amikor a másik ért téged

Amikor a másik ért téged

Donorcsaládok és transzplantáltak találkozója Kiskunfélegyházán Az élet különleges ajándéka, amikor olyan közegben lehet az ember, ahol értik és tisztelik. Ahol hitelesen önmaga lehet és elfogadják. Ezt nem felejti el soha.  2020. február 15-én folytattuk azt a...

Életigenlés

Életigenlés

#donorcsaládok   Decemberben tartottuk a donorcsaládok hatodik találkozóját Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Ezen az alkalmon új tagként köszönthettük sorainkban Margót, aki sok "kinccsel" gazdagított bennünket. Hálás vagyok az...

Mindenkire vár egy karácsony

Mindenkire vár egy karácsony

Zöld könyv - Útmutató az élethez, filmajánló Kevés olyan film van, amelyről azt gondolom, hogy általa a készítők tényleg valami jót akartak a világnak adni. Nos, számomra a többszörös Golden Globe és Oscar-díjas Zöld könyv (HBO GO) pontosan ilyen. Mindezek mellett...

Támogasd a blogot!

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!