November elején újból találkoztak a donorcsaládok hozzátartozói Kiskunfélegyházán, a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Nagy örömünkre, a múltkori alkalommal először közénk jött transzplantált hölgyet ismételten köszönthettük a sorainkban. (A csoportunk indulásáról bővebben itt lehet olvasni.)

Először egy személyes megosztással kezdeném. Bár már 1,5 évvel vagyunk túl az első foglalkozásunkon, azonban most érzem át igazán annak a súlyát, amire “szerződtünk”. Eddig is szeretettel mentem, de ősz óta jobban megértem azokat a fájdalmakat, amiket az egyes tagjaink a múltban elszenvedtek. Ezekről a szituációkról már többször írtam, de momentán is derültek ki újabb részletek. Gondolok itt pl. arra, hogy létezik olyan nem intenzív terápiás orvos, aki azt feltételezi, hogy a donorok szerveire “szerződést” lehet kötni. Alig akartam elhinni, hogy még a szakmán belül is létezhet tudatlanság. A blogbejegyzést persze előremutató irányba szeretném vinni, hiszen családiasság és öröm jellemez minket. Mindazonáltal a társadalmi tényeket sem szabad letagadni, hiszen nyíltság nélkül nincs gyógyulás. Összességében a novemberi találkozásunk során megint megerősödtem abban, hogy értelemmel bír a közösségünk és az is, hogy kell az írásos forma. Sokan így tudnak egyedül a missziónkról olvasni és remélhetőleg erőt meríteni. Őszintén hálás vagyok, hogy része lehetek a csoportnak!  Bár én vezetem az alkalmakat és így tudatosan figyelnem kell mindenkire, valamint a dinamikára, de újfent feltöltődve jöttem el. Az utolsó körben a többiek visszajelzése szintén ez volt.

Ismert donorok emlékhelyBeszélgetéseink elején a halottak napja jött szóba. Két, fiát elvesztett édesanya szájából majdnem ugyanaz hangzott el: “Látni, hogy milyen sok virág és mécses volt kint a síron, erőt ad a mindennapokhoz. Öröm, hogy ennyien kifejezték a tiszteletüket nemcsak a fiunk, hanem a családunk iránt is.”

A novemberi alkalmunkra azt a körkérdést hoztam, hogy ki mennyire nyitott az újra. Más kifejezést szintén használtam: kalandvágy. Ezalatt azt értettem, hogy ki milyen szinten enged a kíváncsiságának. Azt gondolom ugyanis, hogy az elégedett élet megteremtése nem mond ellent sem a spontaneitásnak, sem egy új tapasztalatnak vagy tudásnak.

Magamutogatás és vagányság nélkül tehetünk azért, hogy az életünk új energiákkal gazdagodhasson. 

Érdekes válaszokat kaptam. Párat felsorolok közülük:

  • “Szeretek új ízeket kipróbálni.”
  • “Várom a kihívásokat!”
  • “Nem vagyok nyitott a szokásostól eltérő dolgokra, de azután ‘megjövök’.”
  • “Észre lehet az új impulzusokat venni. Menni kell utánuk!”
  • “Ránk jellemző a kíváncsiság.”

Innen jutottunk el oda, hogy visszakanyarodhattunk a veszteségeinkhez. “Nem azt kell keresni, hogy miért pont én, hanem hogy a helyzet mit akar tanítani. Mit kell tennem, hogy a tanulságot leszűrjem?” Más újabb kijelentéssel folytatta:

“Kell lennie valamilyen következő feladatnak!”

A csoportfoglalkozásunk végefelé idéződött fel, hogy anno hogyan is indult az ismert donorok emlékhelyének tervezése. Konkrétan az történt, hogy a Csikós házaspár egyik üzletfele – hallva a tragédiájukat – elkezdett a munkán kívül önmagáról beszélni. Kiderült róla, hogy májtranszplantált. Sőt, egy vágyát is megosztotta a gyászoló házaspárral: “Azt szeretném, hogy letehessek egy csokor virágot egy emlékhelyen.” A mondata jó “talajba” hullott és 2018. szeptember 26-án a kérése “meghallgatásra talált”.

Ez az új infó ismételten megerősítette bennem azt a hipotézist, hogy a transzplantáltaknak és a donorcsaládoknak a lelki gyógyulását nagyban támogatja az egymással folytatott párbeszéd. A következő hangzott még el közöttünk: “Ahhoz meg kellett a másik oldalt ismernem, hogy el tudjam fogadni, ami velünk történt.”

A blogbejegyzés végén újból megismételném a korábban kiemelt mondatot – immáron gondolva a transzplantáltakra, a donorcsaládokra és a kedves Olvasóra egyaránt:

“Kell lennie valamilyen következő feladatnak!”

Mindenkinek ott van a kezében a lehetőség, hogy nyomot hagyjon a világban!

Együtt könnyebb!

 

Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

Az új pszichológusi podcastek (rádióadás-jellegű hanganyagok) meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcast-en. Itt tud a többi hanganyagra feliratkozni is.

 

A Facebookon a csoportunk működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebookon, hanem emailben – office@drdomjan.hu – vagy a fentebbi fotón szereplő telefonszámon szintén lehet információt kérni.

A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.

(Képek forrása: saját)