Nem szeretném megcáfolni, hogy a nagyi fánkja volt a legjobb, mert ez egyértelmű. Szívvel-lélekkel sütötte, “hegyeket” gyártott le belőlük és szinte fulladásig tömtük magunkba. Mindig finom volt. Azokat az illatokat pedig nem lehet elfelejteni, csak hálát adni értük.

Mama után szabadon következzen a saját farsangi fánkom. Már karácsonykor el szoktam kezdeni fenni a fogam erre az édességre. Alig várom, hogy a bejgli után végre ez jöjjön!

A “valódi” fánk minálunk attól az igazi, hogy frissen felvert tejszínhabbal esszük. Mivel szeretek kísérletezni, így most – 2018. februárjában – változtattam. Kíváncsi voltam arra, hogy milyen lenne diósan. Ebben a verzióban a kész fánkok felét először lekvárba nyomtam bele, majd pedig darált dióba. Sütöttem ♥ alakút is – nem véletlenül. 

A fánk tésztájának elkészítése roppant egyszerű, a sütése viszont problematikás. A lényeg, hogy csak közepes lángra kell az olajat felforrósítani. Próbaképpen érdemes először egy kis “lehulló” részt beledobni. A másik sarkalatos pont, hogy a fánkokat a megfordításig fedő alatt szükséges sütni, a harmadik pedig, hogy bő olajba érdemes a kiszaggatott, közepén benyomott korongokat helyezni.       

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

 

Hozzávalók – a Magyar Konyha legjobb receptjei 1999-es kiadását alapul véve (14.o.):

– 60 dkg finomliszt,

– 3,5 dkg élesztő,

– 3,5 dl langyos tej,

– 0,5 dl rum,

– 4 evőkanál cukor,

– 4 tojás sárgája,

– 1 citrom reszelt héja és felének a leve

– 7 dkg puha vaj,

– pici só.

Az élesztőt egy dl tejbe morzsoljuk. Hozzáadunk pár evőkanál lisztet és egy kevés cukrot. 15 percig érleljük. Mivel fánkot főként telente szoktam sütni, így a bögrét, amibe az előzőek vannak, ráteszem pár percre a radiátorra.

Közben egy “gyenge” pillanatban el lehet egy jó zenét vagy podcastet indítani…

Nem szoktam a lisztet átszitálni, persze lehet. Nos, miközben az élesztő dolgozik, mindent egy nagy keverőtálba összeöntök – a hozzávalókat a biztonság kedvéért le szoktam a végén újból ellenőrizni. Ha az élesztő “beindult”, akkor azt is hozzáöntöm a többihez és máris bekapcsolom a dagasztót. Egyik nagy álmom volt, hogy legyen nekem is ilyenem és hát vagy 3 éve a konyhapultom dísze! Remélem “belenövök”!

 

A dagasztás pár perce után hólyagos, lágy tésztát kell, hogy kapjunk. Azért ne legyen nagyon nyúlós, maradjon egyben. Megmondom őszintén, hogy a fánk tésztájánál nem nézem a grammokat. A tojások sárgájának a száma, a citrom stb. adott, a dagasztás közben pedig annyi tejet adok kb. fél kg liszthez, amennyivel a megfelelő állagot meg nem kapom. A végén mindig megkóstolom a tésztát. Volt, hogy pici cukorral meg kellett édesítem. A rum kihagyhatatlan és ne sajnáld! Így nem fogja sütés közben a tészta az olajat magába szívni. Dagasztás után konyharuhával letakarjuk a tálat és 60 perc alatt a duplájára kelesztjük. A várakozás percei után egy enyhén beolajozott gyúródeszkára “öntjük” ki, majd jön a szaggatás és az újabb negyedórás várakozás. A sütés három buktatóját korábban leírtam. Fontos megérteni, hogy a túlságosan forró olaj feketévé “varázsolja” a fánkot, illetve a fedőt ne felejtsük el! A végeredményt a felnőtteknek pálinkával ízesített lekvárral is kínálhatjuk.

A fánk sütésétől sokan félnek, de szerintem maguk sem tudják, hogy miért. Őszintén kívánom, hogy mindenkinek jól sikerüljön ez a finomság! Meg fogja hálálni! Gyors, könnyű és hát tejszínhabbal igazi kalóriabomba! 

Bárcsak minden olyan könnyedén menne az életemben, mint amilyen könnyedén hízom! 😀 

 

A fel nem használt 4 tojásfehérjét egy zacskóba öntöm és lefagyasztom. Ott várják addig a sorsukat, amíg a gluténmentes Pavlova-torta ízvilága eszembe nem jut. (A blogbejegyzés utolsó fotómontázsát 2020. áprilisában készítettem.)

Jó étvágyat!

Dr. Domján Mihály

(Képek forrása: saját)

Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:

 

 

További bejegyzések a témában:

Karamellás-fahéjas almatorta

Karamellás-fahéjas almatorta

Tarte Tatin Nem szoktam fogadalmakat tenni, de mivel most több lett a szabadidőm, így hétvégente egy édességet el szeretnék készíteni. A napokban "megjelent" előttem a híres, francia tarte Tatin (ejtsd: tart taten). Több éve sütöttem utoljára almatortát. Annyit...

A remegős, elronthatatlan panna cotta (glutén-, tojásmentes)

A remegős, elronthatatlan panna cotta (glutén-, tojásmentes)

Amikor sütök egy tortát, akkor általában készítek mellé még egy gyors édességet. Most húsvétkor ugyanígy jártam el. Ekkor szembesültem azzal, hogy a blogon nincs rajta a panna cotta receptje, pedig milyen egyszerű és finom. Azt lehet erről a desszertről írni, hogy...

Rákóczi túrós muffin

Rákóczi túrós muffin

Minden rosszban van valamilyen jó - tartja a mondás. Ez most erre a süteményre igaz, mert éppen Szegedre tartottam egy szakorvoshoz, amikor is megálltam egy kávéra. Bár nem szokásom recepteket csak úgy nézegetni, az inkább otthoni „lazítás”, de ekkor volt bennem egy...

Támogasd a blogot!

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!