Dokumentumfilm-rajongóként eddig kevés olyan alkotást láttam, amivel kapcsolatosan ilyen nehezen találtam volna meg a gondolataimat. A szomorúság, amely már a megtekintés közben elért, egyfajta „ködként” rám telepedett. Most mégis megpróbálom szálakra bontani a filmet, sőt szeretettel a megtekintésére hívni a kedves Olvasót. Nem könnyű ez a feladat, mert Észak-Vietnám csodálatos lankáin felvett alkotás az élet olyan aspektusait érinti, amelyekre a kényelmes otthonainkból egyszerűen nem lehetséges rálátnunk. Pont ez benne a rendkívül gazdagító, elgondolkodtató és szemeket felnyitó.
Mielőtt kérdéseken keresztül megpróbálnám összekötni vagy inkább közelebb hozni a vietnámi jelent a magyarhoz, fel szeretném az olvasót és egyben a leendő nézőt egy dologra készíteni. A végtelenül őszinte 92 perc mélyszegénységben játszódik. Azon országok egyikében, ahol például a most rajtam levő ruhát varrták, sőt a drága edzőcipőmet ugyancsak készítették. Ha belegondol, talán Önre ez a „kapocs” szintén igaz…
A 2022-es Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjai itt találhatók.
A köd gyermekei adatlapja és a vetítés időpontjai pedig itt (Budapest/Mammut, Debrecen, Szolnok, Szeged, Győr, Pécs, Székesfehérvár, Eger, Szombathely, Zalaegerszeg).
Az Amsterdami dokumentumfilm-fesztivál díjnyertes alkotásával kapcsolatosan a következő kérdések fogalmazódtak meg bennem:
Van-e a magyar kultúránkban a szülőkről való leválásnak (kirepülésnek) rituáléja?
Nincs. Egyik végletként a „mamahotelek” működnek, a másik oldalról a menekülés a dinamika: az otthoni mérgező légkör mielőbbi elhagyása. Az általános sodródásról pedig ne is beszéljek. A film számomra egy fájdalmas szokás bemutatásán keresztül tárja elénk a vietnámi valóságot. Motivál, hogy a főszereplő irányába mutatott empátiánkon keresztül nézzünk rá a saját hiányainkra.
Létezik-e az otthonainkban – családi szinten – nyílt kommunikáció arról, hogy érzelmileg mennyire nehéz mind a felnőtté vált fiatalok elengedése, mind az ifjúság oldaláról a felelősségvállalás?
Döntő részben nincs, de talán itt az ideje abbahagyni a „forró kása” kerülgetését. Van egyáltalán köztünk kapcsolat? Van mit elengedni? Bármennyire rémisztő, el tud annak az ideje jönni, amikor nyílttá lehet a fájdalmakat, a kétségeket, a bizonytalanságokat, ahogyan a reményt is tenni. A következő kérdésre a választ pedig csak közösen tudjuk megtalálni: „Hogyan lehet úgy leválni, hogy közben megőrizzük és átdolgozzuk a kötődésünket?”
Rendelkezhet-e a gyermekbántalmazás kulturálisan más és más határral?
Olyan könnyű mindenfajta gyermekeket érintő bántás kapcsán kimondani a határozott nemet, azaz radikálisan határokat meghúzni, miközben a vietnámi olcsó munkaerő hasznát „szeretjük” élvezni. Felmerül bennem egy kérdés: „Hogyan hunyok szemet az érdekeim mentén?”
Ki kell-e a gyermeknek mindent bírnia? Mi van akkor, ha egy tradíció megnyomorít?
Szívem szakadt meg annak láttán, ahogyan Di, a vietnámi kislány kiszolgáltatottá vált a hmongság „oltárán”. Számomra a „feleségrablás” semmilyen körülmény közepette sem elfogadható.
Beszélünk-e a családban a gyermekekkel a szexualitásról?
Nem, ez nálunk teljesen tabu, Vietnámban viszont nyíltan kezelik.
Tudatosítva van-e a magyar társadalomban az alkohol problémája?
Nincs. Sajnos, a tagadás tekintetében teljes mértékben hasonlítunk Észak-Vietnámra. Sajnálatos módon, az alkoholbeteg szülők, ahogyan a társfüggőség mérgező hatással bír a következő generációra.
Mikortól számít az ember felnőttnek?
Európai kultúránkban a gyermekek kirepülése és a szüleikről való érzelmi leválása olyannyira kitolódott, hogy a felnőttség lélektani korhatára a korábbi 25 évről 30 irányába mozdult el. Ez önmagában megérne egy „misét” és persze lehet ezen tapasztalati kijelentésen vitatkozni. Azt azonban senki sem vitathatja, hogy 14 éves lányokat nem látjuk érettnek a házasságra…
Három és fél évvel ezelőtt Indokínában kulturális körúton vettem részt. A vietnámi élményeimnek különös megpecsételése lett ez a dokumentumfilm. Már nemcsak a varázslatos tájaikra és az egészséges konyhájukra fogok gondolni, hanem Di életére is. Arra a kislányra, akinek végig szívemből „szurkoltam”. Di tanári és gyermekvédelmi segítséget kapva, leginkább mégis önmagára támaszkodva bemutatja, sőt tanítja mindannyiunknak: „Dönthetsz. Mondhatsz nemet az elvárásokra.”
Kívánom, hogy vegyük bátran „kezünkbe” a szokásainkat. Ne csak tudatosítsuk azokat, hanem merjük a szeretet és az őszinteség útján átszabni azokat. Akkor is, ha a konszenzus formabontóvá fog válni.
Dr. Domján Mihály
tanácsadó szakpszichológus | szomatodráma játékvezető
családterapeuta | pszichoterapeuta-jelölt | podcaster
https://www.instagram.com/dr.domjan
Lazán és tudatosan podcast-csatorna:
BIDF 2022 versenyfilmjei közül az Isten Veled, mennyország című izraeli alkotásnak vagyok a nagykövete, amelyről korábban írt blogbejegyzésem itt olvasható.
A köd gyermekei, YouTube előzetes:
Kép forrása:
