Rögtön az elején egy mondatban összefoglalnám az üzenetemet: “Attól, hogy valamit meg tudsz csinálni, még nem biztos, hogy azt Neked kell megtenned!

Se szeri, se száma azoknak a családterápiás szituációknak, ahol az előző igazság mintha ismeretlen lenne. Sőt, mintha soha nem is létezett volna… Sajnos! Miért lehetséges ez? Mert volt a famíliában egy olyan személy – gyakrabban az édesanya, de a fordítottjára és a nagyszülőkre szintén szép számban van példa -, aki egyszerűen mindent magára szedett. Bírta a tempót és hajtott – egyedül. Mi történt pontosan?

Akit szeretek, annak megfelelek. Ha szeretem magam, akkor a saját irányomba szintúgy. Ha viszont bennem félelem uralkodik, miszerint nem vagyok elég jó Neked – pluszban tartok az egyedülléttől -, akkor gőzerővel “nyomni” fogom az irányodba a megfelelést. Magamat pedig hagyni fogom lesöpörni… Más oldalról megközelítve: mivel eleve szorongok és félek az elutasítástól, így hallgatok, illetve mindent megcsinálok, hátha végre elfogadsz és jó leszek a szemedben. Közben persze “vetítem”, hogy mindent kibírok, ugyanakkor túllihegem pl. a “porcicázást” – amellyel egyébként egyfajta függést alakítottam ki. Az elhallgatott valósághoz az szintén hozzátartozik, hogy magamban számtalanszor vitatkozom Veled, sőt a gondolatban – sóhajtozásaim közepette – már el is hagytalak…

Mi van Benned? Észrevétlenül elégedetlenné váltál, de sajnos erről sem beszélsz. Sodródsz. Én ugyanúgy. Vakon “repülünk” tehát egymás mellett. Bár még az élet nem szembesített vele, de kettőnk közül én vagyok a sértődékenyebb és a kritikára érzékenyebb ember. Pillanatnyilag nem tudom ezt átérezni, de attól van abban igazság, hogy mellettem szeretetből hallgatsz. Tudatlanul persze mindenért a személyedet okolom és ezáltal löklek el magamtól…

Természetesen Téged sem kell félteni. Ha beszélsz hozzám, őszinteség helyett csak támadni tudsz. Nem értelek. Még nem. Csak azt látom, hogy ha kérek Tőled valamit, akkor türelmetlenné válsz. Példának okáért Neked áll feljebb, ha egyszer a héten egy darab telefont el kell intézned és a kukát csütörtökön ki kell az utcára gurítanod. Oda és vissza. Mindeközben a fél munkahelyed sajnál Téged miattam. Célozgatsz néha arra is, hogy fogynom kellene és különben pedig sokat költök. Zárójelben leírnám, hogy ebben az évben összesen egy sálat tudtam venni magamnak, mert Neked rendeltük meg az új kocsit. Azt szintén “sugalmazod” az irányomba, hogy már a sógornő sem érti, mi történt velem, pedig régebben nemcsak könnyebb, de dinamikusabb is voltam. Az i-re a pontot a tegnap esti “Mónika show” tette fel, amikor szembesültél azzal, hogy Te ugyanúgy unatkozol és magányos vagy, mint az a tv-szereplő, aki erről panaszkodott. Sakk-matt!

 

 

Mi a megoldás? Bármelyik szerep is dominálna az életünkben, először is vehetünk egy mély levegőt, majd átgondolhatjuk a bevezetőben kiemelt mondatot. Mit jelent ez nekem? Közben arra ugyancsak ránézhetek, hogy a szituációnk első “generációs” vagy hozott “anyag“. Érdemes lehet ezen elmélázni!

Mit kezdhetek el még átgondolni? Megkérdezhetem magamtól, hogy mit érzek és mire lenne szükségem. Ugyanezt tehetem a párommal is. Válhatok közben nyílttá és mondhatok nemet. Adhatok másoknak feladatokat és bevezethetem a családban a jóvátétel “intézményét”. Elkezdhetek magamra pénzt költeni és büntetlen, új örömöket megengedni. Abbahagyhatom a panaszkodást és elfogadhatom, hogy nem szerethet mindenki. Azt szintén megemészthetem, hogy tudok hibázni és abból tanulni. Keríthetek közben magamnak egy kutyát és elkezdhetem otthon felvállalni, hogy nekem is szükségem van pihenésre. Legvégül pedig megélhetem azt a szerepveszteséget és űrt, hogy ezentúl nem mindent egyedül fogok kontrollálni és tudni!

Befejezésképpen, aki nem képes lelkiismeret-furdalás nélkül semmit tenni, annak legalább havi egy görbe estére szüksége van! Jó hír az, hogy a kikapcsolódás ugyanúgy, mint az ünneplés vagy az elfogadás, tanulható. Akit különben eddig sem becsültek meg, ezután sem fogják! Akkor meg?! Szabad a “pálya”!

A végén újból aláhúznám: “Attól, hogy valamit meg tudsz csinálni, még nem biztos, hogy azt Neked kell megtenned!” Hagyd tehát a többit is odaengedni a munkafronthoz!

Lazíts, és készíts inkább magadnak egy finom puncsot/fröccsöt!

 

 

Dr. Domján Mihály

 

(Képek forrása: https://pixabay.com)

 

További bejegyzések a témában:

Bárcsak elmondhatnám a titkaimat!

Bárcsak elmondhatnám a titkaimat!

Akinek van legjobb barátja vagy barátnője, pontosan tudja, mennyire felszabadító érzés egymás társaságában "csak úgy" ellenni. Hiszen nem kell ilyenkor arra figyelni, hogy mi illik és mi nem, merthogy a tiszteleten belül szabad folyása van a gondolatoknak és az...

Kinek mit engedsz meg?

Kinek mit engedsz meg?

Van-e nálad következménye a határsértésnek? Provokálónak tűnik a cím - nem véletlenül. Arra szeretnék rámutatni, hogy mennyire fontos a lelki határokra odafigyelnünk. Előbb szándékosan nem a védelem szavát használtam, mert azzal "tele a padlás". Azt tapasztalom, hogy...

Szégyen és feloldozás

Szégyen és feloldozás

  Napokban történt velem egy olyan szituáció, ami kapcsán aktuálissá vált a témáról olvasnom, illetve a gondolataimat röviden lejegyzetelnem. Mit értünk különben szégyen alatt? Ez a megalázottság állapota. A személy lelki zavarodottságot és önbecsülés-vesztést...

Támogasd a blogot!

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!