Van-e nálad következménye a határsértésnek?

Provokálónak tűnik a cím – nem véletlenül. Arra szeretnék rámutatni, hogy mennyire fontos a lelki határokra odafigyelnünk. Előbb szándékosan nem a védelem szavát használtam, mert azzal “tele a padlás”. Azt tapasztalom, hogy sokan – velem együtt – már eleget védekeztek és talán itt az ideje egyéb megküzdéseket választanunk. Mire gondolok?

Elsőként arra, hogy van-e bennem olyan igazságos szemlélet, hogy a dolgok következményekkel járnak. Aki tehát tesz valamit: vállalja-e a felelősséget? Nagyon könnyű lenne azt kijelenteni, hogy ez mindenkire vonatkozik, ami egyébként magától értetődő, de konkrétan: jellemző-e ez rám és ránk? Az, hogy a családban, amiben élünk, egyen egyenként felelősséget vállalunk a cselekedeteinkért?

Milyen érdekes, hogy mennyivel könnyebb a másik szemében a “gerendát” elítélni, mint a saját csúsztatásainkat felvállalni. Szoktam-e például bocsánatot kérni? Elismerem-e, ha hibázom és fájdalmat okozok? Adok-e később jóvátételt?

Fontosak ezek a kérdések, de ebben a blogbejegyzésben inkább a másik oldalt szeretném érinteni. Azt, amikor minket sértenek meg.

Egy félreértés vagy éppen szándékos károkozás sokféleképpen értelmezhető. Családi szinten, ahogyan az egyéni életút vagy a személyiség mentén. Megkereshetjük az okokat. Próbálhatjuk megérteni a történteket és okulhatunk a múltból. Ez mind igaz. Azonban most konkrétan arra szeretnék rámutatni, hogy fontos:

Ne hagyjuk magunkat lesöpörni.

Tisztában vagyok azzal, hogy léteznek valós és vélt sérelmek. Azaz nem mindegyik bántás szól pl. az agresszornak kikiáltott másik emberről, hanem lehetséges, hogy az adott szituációban a saját provokációm áldozatává váltam. Mégsem mindegy azonban, hogy egy sértés után mi következik.

  • Történik-e például tisztázó beszélgetés?
  • Kifejezem-e, hogy érzés szintén mi zajlott/zajlik le bennem?
  • Fel tudom-e vállalni, hogy mire lenne szükségem?
  • Nyitott vagyok-e arra, hogy a dolgainkat rendezzük?
  • Van-e bennem erő, hogy a felelősségvállalást felvessem?
  • Hajlandó vagyok-e azt képviselni, hogy a dolgok következményekkel járnak?
  • Ha a másik viselkedése miatt csak kiabálni tudnék, képes lennék-e pár percre átmenni először a másik szobába és csak azután reagálni?
  • Mit csinálok akkor, ha a partnerem kritikát fogalmaz meg az irányomba?
  • Tudom-e fogadni a másik elégedetlenségét?
  • Érdekel-e, hogy mi zajik a másik lelkében?

Ezzel a blogbejegyzéssel nem az a célom, hogy fokozzam az emberek közötti veszekedést.

Arra szeretnék rámutatni, hogy amennyire fontos és nélkülözhetetlen a nagylelkűség, a jó értelemben vett cinkosság és irgalom, úgy az is, hogy merjek teret adni az igazságomnak.

Annak a fájdalomnak és méltánytalanságnak, amit egy adott helyzetben elszenvedtem.

Arra a döntésre hívlak, hogy ezentúl mérlegeld bölcsen a sértéseket. Merüljön fel benned, hogy nemcsak a csendben maradás jelentheti a szeretetet, hanem az is, ha képviseld ítélkezés-mentesen a fájdalmadat.

(A blogbejegyzés végén találhatsz egy zenei videót Antal Timi tolmácsolásában. A Törj ki a csendből című dal nekem sokat adott, hátha téged is erősíteni tudna.)

Végezetül azt szeretném megjegyezni, hogy a lelki határokat legoptimálisabban együtt, közösen tudjuk felállítani. Amikor már ezt éljük, akkor senki sem fog a hibázástól félni, mert azt az élet természetes részeként, mint egyfajta tanulási folyamatnak fogja látni.

Az egészséges emberi határok nem merevek, hanem rugalmasak és jól definiáltak. Átjárhatóak, lehet róluk beszélni, azonban a megszegésük következményekkel bír.

Az önismeretben el tudunk oda jutni, hogy egyre kevésbé vállalunk már felelősséget mások életéért, ahogyan mások sem a miénkért. Bár az egyén élete összefügg a családi rendszerrel, de idővel bárki gyakorlattá teheti, hogy az életkorának megfelelően vállalja a felelősséget. És ha ez nem történik meg? A határok összemosottságával vagy eltolásával folytatódik a manipuláció, a birtoklás, a szorongás, a beáldozás, a szégyen és az egyéb játszmák pl. megmentés. Határok nélkül nincs felnőttség! A gyermekek pedig idővel “elviszik” így a szülőket családterápiára…

Tudomásul kell venni, hogy sokaknak haszna van abból, ha hallgatnak. Ha beáldoznak és tűrnek. Sajnálatos, hogy sokszor az ebből való “ébredéshez” egy gigantikus megrázkódtatásra lesz szükségük… 

A lelki határokra való figyelem elsajátítása egy egész életen át tanulandó lecke – kapcsolatról kapcsolatra. Ha ebbe a feladatba nem “állunk bele”, akkor pont a legértékesebb dolgot fogjuk elveszíteni: a meghittséget.

Állj ki magadért és magatokért! Képes vagy rá!

 

Dr. Domján Mihály

(Képek forrása: pixabay.com és saját)

Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is. 

További bejegyzések a témában:

Túl az ‘ezredik’ randin

Túl az ‘ezredik’ randin

Kiút a társkeresés kuszaságaiból A társkeresésre egyesek úgy tekintenek, mint valamilyen félelmetes csatajelenetre, amelynek a végét már előre felfutottnak tekintik: "Újabb csalódás lesz. Mi más történhetne?!" Ebben a blogbejegyzésben ezért most tudatosan válaszolni...

Mire jók a családi sztorik? Hogyan gazdagítanak?

Mire jók a családi sztorik? Hogyan gazdagítanak?

Gyermekként abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy az anyai nagymamám és az egyik húga rengeteget foglalkozott velem, velünk. Így visszagondolva nem is tudom, honnan jött náluk a sztorizás "gyakorlata", de szerencsémre számtalan történetet osztottak meg a...

Merj kevésnek lenni!

Merj kevésnek lenni!

A maximalizmus felismerése és elengedése A mostani blogbejegyzésben egy sokak által ismeret félelmet szeretnék a célkeresztbe tenni. Konkrétan azt, hogy lehetséges-e elfogadni önmagamat úgy, hogy közben valakinek vagy valamiben kevésnek mutatkozom. Sőt, mennék tovább!...

Támogasd a blogot!

Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.

Hálásan köszönöm!