A minap felajánlottam a segítségemet az egyik ismerősnek, aki nem kért sem belőlem, sem a támogatásomból. Normál helyzetben könnyedén el tudom azt fogadni, ha valahol nincs dolgom. Hiszen, ha a másikat tisztelem, akkor békén hagyom, illetve minden felnőtt maga felel a döntéseiért. Ekkor viszont fájt a fejem és ki voltam merülve. Egyensúlyomat – lelki és fizikai értelemben is – részben elveszítve került sor az ominózus beszélgetésre, így az el nem fogadásomat szintén tehernek éltem meg. Hálás vagyok azonban az egyik kedves kolléganőmnek és egyben női barátomnak, aki egy-két mondattal a helyemre tett. Ennek a diszkurzusnak a továbbcsengése tisztázta le és egyben oldotta fel bennem a feszültséget.
A lényeget a következőképpen tudom megfogalmazni:
Aki hosszabb távon nem engedi, hogy megajándékozhassam, azt el kell engednem.
Mivel nyakunkon az Advent, így szerintem újból aktuális pár kérdésen elgondolkozni:
- Keresem-e a lehetőséget, illetve fókuszálok-e arra, hogy örömet okozzak másoknak?
- Tudatosan milyen „megengedésekkel” szeretem magamat?
- Milyen szinten vagyok a többiek által megajándékozható?
A válaszokat egy baráti forralt borozás mellett könnyedén meg lehet találni, sőt onnan bármilyen irányba elkalandozni. Két évvel korábban már írtam egy hasonló bejegyzést, azt is fel tudjátok használni, ha gondoljátok: Te vagy a karácsonyi ajándék.
Pár szempontot azért közre szeretnék adni, különösebb magyarázat nélkül:
Akinek többedjére sem sikerül adnom, azzal nem fogok tudni hosszútávon közösséget teremteni.
Aki nem ad számomra olyan dolgot, ami által szabadabbnak, könnyedebbnek vagy örömtelibbnek érezném magam, az a személy gyengít.
Amíg nem vagyok képes jó dolgokat megengedni magamnak, addig mások irányából sem leszek megajándékozható.
A szeretet és az ajándékozás alatt – a hozott családi mintáink miatt – mást és mást értünk. Ezért is kell egymással őszintén beszélgetnünk.
Én döntöm el, hogy a sérelmeimre figyelek vagy arra, ami összeköt, boldoggá tesz és megajándékoz.
Ha két ember között megszűnik a kommunikáció, akkor fel fog a kapcsolat számolódni.
Ahogyan az elfogadásnak, úgy az ajándékozásnak is megvan a maga határa, amit tiszteletben kell tartani.
Néha pont annak van a legnagyobb szüksége segítségre, aki elutasítja az önzetlenséget.
Végül is örülök, hogy a közelmúltban egy elutasítást átélhettem, mert így legalább pár dolgot átgondolhattam, illetve megszülethetett egy újabb blogbejegyzés. Befejezésül egy krónikus betegségben szenvedő kliensemtől tanult mondattal búcsúzom:
Abban fejlődöm, amiben tudok.
Áldott Adventet!
https://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- Önzetlenségből jeles
- Laosz tanítása az elengedésről
- Karácsonyi inspirációk és idézetek – Adventi naptár
- Mindenkire vár egy karácsony – Zöld könyv c. film ajánlója
- Őszinteség Istennel
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(Képek forrása: saját és https://pixabay.com)
