Polcz Alaine pszichológussal és íróval még a halála előtt láttam egy érdekes interjút, ami számomra azóta is aktuális. A tanatológia – a gyász, a halál kutatásának – itthoni úttörője, a Magyar Hospice Mozgalom életre hívója és egyben a gyermekpszichoterápia ikonikus alakja az ominózus riportban arról beszélt, hogy egy nemzetből 90 év alatt „ürülnek ki” a veszteségek. Véleménye szerint ennyi idő – egy emberöltőnyi – szükséges a feldolgozáshoz. Számomra ez a fajta vélekedés – annak tudományos igazoltsága vagy hiánya ellenére – megfogott, illetve rögtön fejben visszapörgettem a 90 évet. Bár nem vagyok történész, de magamtól is számos tragikus eseményt fel tudtam sorolni. Beláttam, hogy az elmúlt egy évszázad alatt valóban mennyi minden megtörtént velünk!
A mostani blogbejegyzésemet az egyik családi-baráti közös ebédünk inspirálta. Azt éreztem, hogy megfulladok, ha még egy politikai kommentálást végig kell hallgatnom. Az étkezés, amire egyébként a konyhában több órán át készültem, szinte csak „vivőanyag” volt, amíg házigazdagént le nem állítottam a „parlamentünket”.
Adódik számomra egy régi-új kérdés, mi történik velünk magyarokkal?
2011-ben Debrecben rendezték meg az éves Családterápiás Vándorgyűlést. Ott hallottam előadóként Losonczi Ágnes Széchenyi-díjas szociológust és társadalomkutatót. A család oldaláról közelítette meg a témáját, amelyről könyvet is írt: Sorsba fordult történelem címmel. Számomra nagyon érdekes volt, ahogyan ez az tudományos anyag megszületett! A tanulmány 70 budapesti, középosztálybeli család sorsát kísérte figyelemmel – három generáción keresztül. A kutatás az 1989-es rendszerváltás utáni időszakot vizsgálta. Arra kereste a választ, hogy a helyüket fürkésző emberek a múltból miféle terheket cipelnek, és ezek hogyan hatnak a döntéseikre. A családokkal folytatott interjúkon keresztül lepleződött le az, hogy sokan kibeszéletlen veszteségen „ücsörögnek”, illetve nincs olyan família, ahol valahogyan a történelem „ostora” ne csapott volna le – akár többször is. A szakember előtt szégyenletes családi titkok tárultak fel. Sorsfordító „elcsatolások”, fájdalmas bűnök, jóvá nem tett megtorlások, elmaradt igazságszolgáltatások – a szó szerinti megsemmisülések mellett. A kutatás azt ugyancsak világossá tette, hogy mennyiféleképpen élik meg az egyes emberek a történelmet – akár ugyanazon famíliához tartozva.
A szóban forgó előadásról négy mondatot jegyeztem le magamnak – amelyekről sohasem gondoltam volna, hogy még egyszer a kezembe fognak kerülni:
– Változó, hogy mikor mi a szégyen, mi pedig büszkeség.
– Ha megértem a másik veszteségét, akkor az a sajátom feldolgozását szintén segíti.
– Merjek szembesülni azzal, amit a másik átélt.
– A társadalmi folyamatok megbetegíthetnek, ha a család nem zár össze.
Ha csak a saját családunkat nézem, akkor a számos veszteség közül a tavaly 103 évesen elhunyt nagymamám húgának egyik napja jut az eszembe. Annak idején a hölgy édesapja nem engedte el őt az orvosi egyetemre tanulni. A dédapám azt mondta neki, hogy kap majd tőle sok földet és azzal boldogulni fog. A II. világháború után nemsokkal így kuláklistán találta magát, sőt a nevelőnős szép élete után egyszer csak hideg vízben kezdett el zöldségeket mosni. Állandóan kirúgták mindenhonnan, amikor kiderült a származása. Azt mondták neki, hogy a saját otthonát nem veszik el tőle, ha folytatja ezt a fajta fizikai munkáját. Egy nap azonban, amikor hazaért, a családi házát lelakatolva találta. Ekkor sírva, a nagy semmivel elment az anyai nagymamámhoz (a testvéréhez), aki őt befogadta. Életének új szakasza egy udvarról nyíló tárolóban indult el…
Még mielőtt gyászregényt írnék, meg kell, hogy osszam: gyermekként számomra a nagymamám és a kedves húga élő legendáriumok voltak. Nem törtek meg, hanem túlélőként talpon maradtak és megtalálták az „új” rendszerben is a számításukat. Ők egyébként a régi időkről sokat meséltek nekem, én pedig mindig nagy csodálattal hallgattam őket. Akkor még fogalmam sem volt arról, ami évtizedekkel később a családterápiás képzésen vált számomra tudatossá:
A gyermeknek az a jó, ha minél több családi történetet ismerhet meg!
A múlt megértésében és így a saját helyem elfogadásában sokat adott még – az anyai felmenőim mellett – Recsken a „magyar Gulag”, Budapesten a Terror Háza Múzeumának többszöri felkeresése, valamint Erdély és Kárpátalja körbeutazása.
Visszakanyarodva a blogbejegyzésem témájához, mi történik velünk magyarokkal? Az a véleményem, hogy az emberek egy része a felszínen „lövöldözik”, miközben belül boldogtalan, anyagilag pedig kimerült. Emellett a fel nem dolgozott egyéni és családi veszteségek tovább fokozzák a sodródást, valamint az ezzel járó (ön)hibáztatást, magányt, felelősséghárítást és sajnos a csodavárást. Egyesek ezalatt megélnek a nép hülyítéséből, mások viszont tovább mélyülnek a depressziójukban, az anyagi nehézségeikben és az elégedetlenségükben…
Amíg a fókuszváltás nem történik meg – az „anyázós” hozzáállástól a veszteségek és a csalódások őszinte kibeszéléséig -, addig a korábbi idézett üzenet még inkább aktuális:
A társadalmi folyamatok megbetegíthetnek, ha a család nem zár össze.
Ez a lényeg: az összezárás. Az egység. Az érzéseink őszinte megosztása, így a megismerés, az empátia és az elfogadás elősegítése. Mi még? Az előremutató célok és a megbocsátás választása, sőt az ünneplés, valamint az elégedettség megtanulása. És persze a véleményszabadság – közéleti értelemben is! Érték a politika!
Végezetül a soraimat nem az Eurostat vagy a Hungarostudy sokkoló információval szeretetném zárni, pedig a lelki állapot és a testi betegségek kapcsolata ugyancsak megérne egy „misét”! Sokkal inkább egy „egyszerű” asszony szeretetteljes gondolatát szeretném aláhúzni:
A béke egy mosollyal kezdődik. (Teréz anya)
Mosolyogj hát!
És ne feledd: a családod az első, nem a politika!
Dr. Domján Mihály
https://www.instagram.com/dr.domjan
www.pinterest.com/drdomjanmihalymiklos
Az új pszichológusi podcast-ek meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, a Youtube-on és az Apple Podcast-on. Itt tudsz a többi hanganyagra feliratkozni is.
Ehhez a témához kapcsolódóan az alábbi blogbejegyzéseket ajánlom:
- Motiváció és önszeretet
- 9+1 lépés az önbizalomhoz
- A családod sorsa tovább él, Benned is!
- Hogyan lehet „mérgező” szülők után saját életed?
- Motivációs idézetek a mindennapokhoz
Amennyiben a blogbejegyzések és a podcast-ek értéket képviselnek számodra, mi több, a továbbiak elkészítését támogatni szeretnéd, akkor azt a Patreon oldalamon meg tudod tenni.
Hálásan köszönöm!
(Kép forrása: www.pixabay.com)
