2021. márciusában újból online módon találkoztak a szervdonorok hozzátartozói. Nekem még mindig szokatlan ez a forma, de bátran írhatom, hogy megérte a szervezés. Az internet személytelen falait – úgy érzem – az őszinteségünk, ahogyan a megrendítő, igaz és támogató mondataink át tudták törni. Az alkalom mindannyiunkat megerősített. Engem biztosan. Köszönet és hála érte a lelkes csapatnak!
Nagy örömömre új tagokkal bővültünk. Rögtön az elején megkérdeztem az egyik családtól, hogy honnan hallottak rólunk. Kiderült, hogy a Ridikül műsorban látták a riportot Irmával, mellette pedig olvasták a blogbejegyzéseimet. Megerősítő volt, hogy van értelme a megosztásainknak!
Első alkalommal köszönthettük Mocsonoky Annát is köztünk, aki nemrég a HVG könyvek sorozatban egy új kiadvány szerkesztését és megírását fejezte be.
A könyv címe: Szervátültetett vagyok – Történetek visszanyert életekről.
A kötetben szívbemarkoló riportokon keresztül ismerhetjük meg a transzplantáltak életét. Mellette érdekvédelmi szakember és szociológus is segít elmélyülni a témában. Hálásan köszönöm, hogy pszichológusként és családterapeutaként – pár oldal erejéig – megoszthattam a gondolataimat. A könyv, az érzelmi kötődésemmel együtt: hiánypótló. Minden szervátültetettnek és donorcsaládnak szeretettel ajánlom.
További infó és rendelés itt lehetséges.
Az online könyvbemutató 2021. április 14-én, szerdán 18 órakor a Facebook-on lesz, amelyről itt lehet olvasni. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet itt lehet megtenni.
A mostani alkalmunkon újból körünkben köszönthettünk egy transzplantált fiatalembert, aki a személyes tanulságtételével mindanyiunkban megerősítette:
Élni és másoknak jót adni, megbecsülést visszaadni: érték.
Most először mesélt arról, hogy mennyi mindenben változtak meg az apró szokásai a sikeres szervátültetés nyomán. Szereti már pl. a tökfőzeléket. Korábban a kefírt sem tudta elfogyasztani. A halat szintén kihagyta, most viszont folyton kívánja.
A márciusi csoportfoglalkozásunkon számos témát érintettünk. Köztük azt, hogy ki mit becsül meg az életében. Sokat épültünk a válaszokból. Hálás vagyok, hogy új tagokkal bővültünk, mert “friss” és jó energiákat szabadítottak fel bennünk. Bízom benne, hogy a következő donorcsaládos alkalmunkat ez a lelkesedés és meghittség fogja újból jellemezni.
Az őszinte megosztás megerősít!
Dr. Domján Mihály
pszichológus, családterapeuta
A Facebook-on az alapítványunk működéséről itt lehet olvasni és informálódni. A szervdonorok hozzátartozóinak következő találkozójával kapcsolatosan nemcsak a Facebook-on, hanem a fotón szereplő telefonszámon lehet információt kérni. Az online alkalmunkra előzetesen jelentkezni szükséges.
A rólunk készült tévéfelvétel itt nézhető meg.
Köszönöm és köszönjük, ha a Kedves Olvasó ad visszajelzést a blogbejegyzés alapján!