2023. január 21. és 29. között rendezik meg immáron 9. alkalommal a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF). A ‘Légy felelős!’ szekcióban kapott helyet a Hitbuzgó család (A holy family) c. tajvani alkotás. Ennek a dokumentumfilmnek a civil nagyköveteként ajánlom szeretettel az egész rendezvényt, benne pedig ezt a különleges 88 percet.

Egy dokumentumfilmhez mindig alázattal állok, hiszen emberek és családok engedik be az életterükbe a kamerát. Így adják meg számunkra azt a kincset, hogy közel kerülhessünk – jelen esetben – a függőségek fájdalmához. Az idős apa állandóan lottózik, csak ekörül forog az agya. Pont úgy, ahogyan azt a klinikumban a szenvedélybetegeknél tapasztalom. (Egy alkoholbeteg vagy bármilyen egyéb függő reggel már azzal kel, hogy mi lesz pl. az itallal. A betegség nem a fogyasztás idejére korlátozódik, hanem áthatja az egész gondolkodását, nem beszélve a kommunikáció és az érzelemkifejezés zavaráról.)

A dokumentumfilmben az idős apa mellett áll és egyben “fedezi” az önpusztítását a saját felesége, aki erőn felül nézi el neki – társfüggőként – a szerencsejátékot. A férfi mintája öröklődött és egyben módosult. Az otthon élő fiuk szinte megszállottként küszködik a sikertelen mezőgazdasági vállalkozásával. Újból és újból “megjátssza” a földművelést. Mindannyiuk közös pontja itt jön be: a fanatizmus a taoista hithez.

A tao istenségekhez fordul az apa, hogy “megérezze” a lottószámokat. A fia a vetés ideje miatt fohászkodik, az anya pedig a rituálék által feladatot talál magának. Wuxian házi oltára, ahogyan a füstölők és a szertartások azonban csak nem hozzák meg a “teljesítményt”, amíg egyszer csak – 24 év elteltével – a másik fiú haza nem tér a kamerájával és így elindulhat egy közös “megérkezés”…

A dokumentumfilm lassan “folyik” és, ha szabad azt írnom: eleinte üres. Tökéletesen mutatja be a szenvedélybeteg család kopárságát, majd ezután jön a feloldozás…

A BIDF idei szlogenje kapcsolódik a Hitbuzgó család üzenetéhez is: Tiszteld az Életet! „Ne ölj!”

Budapesten a Cinema City Mammut moziban és 10 másik város mozijában is megtekinthetők lesznek a versenyfilmek: Debrecenben, Egerben, Győrben, Jászberényben, Pécsen, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben. A jegyvásárlás már elindult a BIDF-re a Cinema City oldalán. A teljes 2023-as versenyprogram a fesztivál honlapján olvasható.

Minden kedves érdeklődőnek figyelmébe ajánlom a versenyprogramot!

pszichológus, családterapeuta, mindfulness oktató
pszichoterapeuta-jelölt
Minden link, app, esemény és pszichológusi podcast egy helyen:

 

Kapcsolódó blogbejegyzések:

A pszichológusi podcastek meghallgathatók – akár vezetés, sütés-főzés, takarítás, futás közben – a Spotify-on, az Anchor-on, a Google Podcasts-en és az Apple Podcasts-en. Ajánlom figyelmed a Youtube-ra feltöltött videóimat is és a támogatás lehetőségét a Patreon oldalamon.

 

 

(Borító kép forrása: https://cineuropa.org/en/newsdetail/424166/)